Hogy szokj le a mazochizmusról
Nagyon egyszerűen.
Fiatalabb korodban kezdd el pocsékolni az egészségedet. Például egy csöppnyi túlsúly, annyi, amire még a plus size sem illene. 40-50 kilónyi. Élj vele és cipeld. Tönkre fogja tenni először a két térdedet, kopnak le szépen a porcok, a végén már csak a csupasz csontvégek súrolódnak egymáson minden lépésre. Fáj, mint az állat. Próbálsz úgy lépni, hogy kicsit kisebb fájdalmad legyen. Erre következményesen a kényszertartások miatt lassan tönkre megy a csípő, esetleg a boka is, majd a derék következik.
Harminc éves korodban még futottál esténként. Ötven fölött örülsz, ha pár lépcsőt fel tudsz menni üvöltés nélkül. A fájdalom állandó vendég lesz az életedben.
Persze szedsz rá gyógyszert, mert így nem lehet menni dolgozni, de neked mégis menned kell. Olyan NSAID (Non-Steroidal Anti-Inflammatory Drug) gyógyszert kezdesz szedni a fájdalomra és időnkénti gyulladásra, aminek a papírjára rá van írva, hogy maximum hat hetes kúrákban szabad szedni távoli időközben egymástól, mivel könnyen tönkre vágják a májat, a vesét, meg ilyesmi. De te szerencsére nem szoktál ilyen papírokat elolvasni.
Már szeded minimum huszonöt éve. Vajon hat még? Vagy ezt is meg lehet szokni?
Tartasz két nap szünetet. A második nap már a falat kaparnád kínodban. Döntened kell. Szeded újra és nem törődsz semmi mellékhatással, vagy befekszel az ágyba és soha többé nem kelsz fel.
De minden reggel menni kell. Így szeded tovább.
Később bot kerül a kezedbe. Kicsit könnyebb vele. Telnek az évek. Jöhet a járókeret. Hogy borzalmas? Igen. De legalább rá lehet támaszkodni, hogy a lábakat tehermentesítsd. Kicsit könnyebb vele.
Aztán jönnek a vállak. Mert már a két vállad erejével tartod magad. Persze, hogy azok nem erre voltak tervezve. Néha alig bírod felemelni a karod az asztalig, a szádig, hogy megedd az ételt.
Persze vannak könnyebb napok, fájdalommentes percek is. Minden ilyen percet megbecsülsz és örülsz neki. Mert sejted, hogy a kizsigerelt és meg nem becsült tested még mindig szeret téged és már alapból termeli neked az endorfint, magas szinten. Nem érzed, mintha repülnél tőle, de ad neked megkönnyebbülést. Hálás vagy érte.
Az évtized alatt már megszoktad a fájdalmat. Amíg élsz, hűséges társad marad. Amikor felállsz a székről, hogy a mosdóba menj, meg kell gondolni, hogy állj fel. És be kell melegiteni a térdet néhány hajlítással. Így csak félig olyan hangosan kattogsz, mint a Bádogember a mesében. Milyen fura … pedig nincsenek is fogaskerekek a térdedben. És mégis épp úgy kattog. A mosdóban ülve azon csodálkozol, hogy régen miért vágytál annyira a fájdalomra. Már egyáltalán nem érted. Pedig nem is volt az olyan régen, tíz éve. Akkor még sóvárogtál érte. Hogy a lelki problémáidat egy időre elfeledtesse veled.
Mindezek ellenére nem vagy se elkeseredett, se boldogtalan. Szerencsére mindig alkalmazkodóképes voltál. Ehhez az életformához is megtanultad. Sokan nem hiszik el, hogy minden napodban van rengeteg szépség, szórakozás és fájdalommentes percek.
A lelked békés és boldog.. Nem úgy, mint harminc éves korodban, amikor még futottál, mint a nyúl, de állandóan azon vekengtél magadban, hogy milyen szar az élet.