tegnap még továbbgondoltam volna kicsit a nagybetűzést és következményeit, az illúziókat, de este nyolckor húznom kellett aludni, mert olyan álmos voltam.

**

„Az illúzió-rombolás:

Az illúzíó-rombolás tökéletes elsajátitása egy igazán nehéz folyamat.
Az első lépés: minnél jobban meg kell ismerni a célszemélyt (kb, 1-2 év), és ha ez megvan már tudja az ember, mikor mit kell mondani neki.
Fontos, hogy a célpont mennyire egoista, mennyire él álomvilágban. Minél inkább, annál nagyobb pusztítást lehet végbevinni, akár egyetlen szóval is (ez már tényleg a mesterfok).
Fontos, hogy a célpontot ne sértse meg az ember, és nem szabad a lelkébe taposni (nagyon), mert annak csúnya következményei lesznek. Mindíg csak finoman. Ha valakit úgy ismer az ember, hogy sértődékeny, magára veszi, jobb ha el sem kezdi.

Hehe. Ezt 13 éves koromban találtam ki.”

**

ezt egy jóbarátom írta régen, aki kora szerint az unokám lehetne.

hosszú évekig tartó kapcsolatunk alatt felmérte, hogy világéletemben, főleg a partnerkapcsolatok terén mással sem voltam tele, mint illúziókkal. és segíteni akart rajtam.

sorban megcélozta az összes ilyen illúziómat és darabokra törte. a cserepeket meg már én söpörtem ki a lelkemből.

az illúzió rombolással módot adott nekem arra, hogy újjáépítsem magam, mindig a realitás talaján maradva. ha néha-néha ismét hajlottam másfelé, akkor szólt, kérdezett és már saját magam is képes voltam felmérni, hogy megint az illúzió gyártás felé haladok. és korrigálhattam az Utamat.

életem végéig hálával tartozom neki azért, amit velem tett. amióta a munkáját elvégezte, sokkal jobban érzem magam, a lelkemben általában béke van.

**

ezt még nagyon a folyamat elején írtam:

Illúziók fogsága

2011-12-01

magamra hagyatottan
erőm csak annyi,
ami nekem van.
nem sok,
de elégnek kell lenni
az élethez.
az illúziók nem sokat használnak,
igy odaadtam őket
az enyészetnek,
el sem kellett venni tőlem.
józan eszem adta oda.
az illúziók fogsága
a legnagyobb csapda.
az erőm tán kevés,
de elégnek kell lenni
az élethez.

**

Reccs az illúzióknak

2014-08-22

Csak a napokban vettem észre, hogy már megint voltak illúzióim.
De most nem vártam meg lustán, hogy más törje össze helyettem.
Megtettem önmagam.

Jobb lett volna, ha meghagyom másnak … De hisz már oly sokszor ráhagyatkoztam. A lelkemben felgyűlt “piszkos munka” legalább felét … ő söpörte ki, ő bontotta le a hamis illúziókból emelt falaimat. Még mindig bennem a kétség: vajon az ő dolga? Ez lett volna a dolga az én életemben?
Nem birok szabadulni az érzéstől: kihasználtam.
Az is fájhat, ha az embernek más rombolja le az illúzióit. De sokkal jobban fáj, ha én önmagamnak. Mint egy metszés egy késsel. Vagy egy kalapács az üveg közepébe. Én csak igy tudom csinálni.

Ő viszont humorral. Amivel abban a pillanatban enyhiti a sebek fájdalmát.
Bennem most nincs semmi humor.
Hát akkor viseljem “csillapító” nélkül.

Ki fogom bírni. Reccs az illúzióknak.

**

pár napja épp itt írta rólam valaki, hogy kemény vagyok. igen, az. az illúziók lágyak, simogatóak és hazugok. a realitás viszont nagyon kemény alap.