Itt a szivem, ide lőjj, Élet
Még mindig a beállításokat piszkálja. Kép, hang, ilyesmik. Dolby, kamera, Winamp. Közben feltette a fejhallgatót, mert már éjjel van. Nem kell másokat zavarni. Ha lehet, az életben sem. Hank szól a fülében.
Bökdösi a Winamp csúszkáit. És nézi a kamera beállításokat. Néha ellő egy-egy képet. Már meg sem próbál mosolyogni. Úgyis hamis lenne. Megint sírt előtte. Kibőgött szemű képek. Jó is az. Legalább olyan, mint a valóságban.
Megállapítja magában, hogy megint. Jött, látott és győzött. Kinyúlt a képernyőből és összefacsarta a szivét. A doboz persze most telve élettel. Amiben egy ideig csak emlékek voltak. Most megint az élet. Képtelen nem feltenni magának a kérdést. Vajon meddig?
Továbbá azt is megállapítja, hogy tényleg veszélyes szeretni. Bármilyen szeretetnek is nevezzük ezt.
Viszont szeretet nélkül meg élni nem érdemes. Az egész élet másból sem áll, csak kockázatokból. Az ember vagy elmenekül tőlük a viszonylagos biztonságba. Vagy felvállalja őket.
Vagy akár eléjük is megy.
Itt a szivem, ide lőjj, Élet.