Kép a képben
Olyan jó lenne, ha mindazt le tudnám most irni, ami az agyamban van … De nem tudom. Mert iszonyatos mennyiségű információ. Újra kellene irnom egy egész életet.
Mert az előző posztban geci módon nem irtam le, hogy az a bizonyos másik kép nem igényel semmi összerakást. Mert az bizony kész van. És nem is a puzzle darabok másik oldalán volt. Hanem az innenső felén. És mindig is kirajzolta az a képet. Az Életet. Azt nem rakosgatni kell. Csak meglátni és megérteni a darabok közötti összefüggéseket. Mert ha megértjük, akkor tényleg a legkevesebbet kell lehetőség szerint belepiszkálni. Dőreség lenne azt hinni, hogy mi azon javitani tudunk valamit. Az nélkülünk is tökéletes. (Sőt …)
Eddig is láttam belőle részeket. Csak soha nem láttam meg benne az Egészet.
Szabó Lőrinc : Dzsuang Dszi álma
kétezer évvel ezelőtt Dzsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– álmomban – mondta – ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.– lepke – mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dszuang Dszi…
és felébredtem… és most nem tudommost nem tudom – folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dszuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –én jót nevettem: – ne tréfálj, Dszuang Dszi!
ki volnál? te vagy: Dszuang Dszi! te hát! –
ő mosolygott: – az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –ő mosolygott, én vállat vontam. aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dszuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
Többször is kitettem már az elmúlt években ezt a verset. De igazából nem értettem, hogy miért. Csak. -von Mert valamiért tetszett. -von Mert ki kellett tennem. -von -mosoly
Most valami más, valami valós értelmet nyert. Az a bizonyos lepke évek óta „kisért”. Hol körülöttem keringett, hol bennem. Biztos az sem véletlen, hogy cirka egy hete a blogomon is itt kering -mosoly