Király …
Uram!
Szolgáddá tettél. Igába hajtottam a fejem én, aki régen soha nem türte az igát.
Aztán felemeltél Magadhoz és királynéddá tettél.
A Te szemeden keresztül látom már a világot és azt, hogy mi is jó igazából nekem.
Mert eddig nem tudtam vagy nem akartam tudni. Vak voltam vagy nem akartam látni.
És Te megvilágositottad az elmém és kinyitottad a szemem.
Köszönöm Neked!
A kutya az elsö pillanattól tudta, ahogy beléptél a lakásomba, az életembe. Addig mindig én elöttem ült és rám nézett, mint egy istenre, mint a falka fönökre. Aztán már csak Rád. És Te meg is magyaráztad nemsoká. Egyszerüen, hétköznapi módon. De számomra ebböl a magyarázatból derült ki, hogy Te lehetsz csak Uram. Hogy Te vagy erre egyedül érett, férfias és képes. Akármilyen idös is vagy! Azt mondtad:
„Eddig te voltál az alfa him. Most én vagyok az. Te meg az alfa nöstény.”
Milyen egyszerü magyarázata ez annak, hogy hol az igazi helyem a világban. És annak, hogy eddig miért nem találtam meg senki mellett a valódi helyemet. Mert Melletted a helyem, Uram. Csak ott vagyok jó helyen, csak Melletted.
Királyom vagy nekem…
Uram, Egyetlenem….