Krumplileves ecettel
Krumplileves. Egyszerűen, parasztosan. Szegényesen? Csak krumpli, egy kis hagyma, ha van otthon zeller vagy zöldség zöldje. Pirospaprikás rántással. Se kolbász, se hús, se szalonna. Parasztosan, egyszerűen. Az asszony gyerekkorától igy szerette. A nagyapja, a késmániás is igy ette. Talán még a nagymama is. De a szülei már nem voltak érte oda. Aztán meg senki. Emlékszik, amikor a nagyapjával ették. Összetörték a kiszedett krumplit, hogy jó sűrű legyen a leve. Olyan krémes. És tettek egy kis ecetet a tányérjukba.
Az asszony most is legtöbbször igy főzi. Csak magának, más nem szereti, igyekszik összesen két tányérral főzni, elég lesz két estére. Amikor kész van, kiszed egy tányérral belőle. Előveszi a villát, összetöri a krumplit. Hogy jó sűrű legyen. Aztán egy kis ecet bele.
Pár napja azt vette észre magán, hogy bár fáradt, és sokszor fáj a lába, de azért minden este elmosogat. Nem hagyja ott a piszkos edényt. Pedig akár ott is hagyhatná … majd holnap elmossa. Mégsem hagyja úgy. A kabátját, amiben ki szokott menni az erkélyre cigarettázni, azt is legtöbbször már a fogasra akasztja. Nem csak ledobja úgy az ágyra, mint eddig. Pedig megtehetné. A kutyát sem érdekelne. Valamiért megint nagyobb igénye van a rendre. Nemcsak a lelkében. Hanem a környezetében is.
Megint eszébe jut a krumplileves, amit hétfőn csinált. Már persze nincs belőle. Nem kell egy nagy fazékkal önmagának főznie. Vajon miért nem teszi bele az ecetet fövéskor, fövés után a fazékba … Megtehetné. Csak magának csinálja. De ezután sem fogja belefőzni.
Mi van, ha egyszer Valakit megkinálhat vele? Aki nem kér ecetet bele …
Valamiért mostanában néha rendetlenkedik a gyomorsavam. Hétfőn, amikor krumplilevest főztem és ecettel ettem, utána meg is bántam. Hiába szeretem. Lehet, hogy tényleg nem kell abba -mosoly