MANTRA

nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel……

napok óta mondogatom magamban….. hátha elhiszem… 🙁
és akkor nem fog annyira fájni a lelkem talán…

nem érdekel
hogy hetek óta csöndesen, szinte elegánsan piszkálódva bántasz
nem érdekel
hogy a gyerekemen keresztül is ezt teszed velem
(egy anya szivébe úgyis a leggyorsabban a gyerekén keresztül lehet döfni a kést)

/értem már Anit… erre mondta, hogy gonosznak tart/

nem érdekel hogy a szeretkezéseink lassan heti 1-2 alkalommal végrehajtott, rituálé szerü közösülésekké silányulnak
(nem igy szeretkeztünk mi, Drága! ott és akkor tettük, amikor megkivántuk egymást
nem mindig délután, fürdés és a görény kiengedése közti idöben,
automatikus mozdulat sorokkal….
nem ilyen volt….
egyszer azt mondtad, hogy Te szeretkezés közben találod ki,
hogy éppen mit és hogy csináld, sose tervezed…
most lassan minden együttlét egymás indigós másolatává válik
és nem érzödik belöle, hogy ENGEM kivánsz,
max. annyi, hogy a szexet….
lassan már „élettási kötelességednek” tünik nekem.

nem érdekel
hogy régen ÉLVEZTED, ha szeretkezés közben uralkodtál rajtam,
(atyám, de sok üziben fantáziáltunk erröl közösen…
emlékszel??)
most meg addig jutottunk, hogy nekem állandóan folyik az orrom
(wazze,azelött is folyt, ha sirtam, nem vetted észre????)
és képzeljem el, hogy esetleg meg van kötve a kezem…
(eljutunk odáig, hogy egyszer azt mondod majd, hogy kezdjem el Nélküled????)

nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel

mondogatom, mint egy háborodott,
abban a balga reményben, hogy egyszer majd el is hiszem,
hogy TÉNYLEG nem érdekel
és akkor talán valósággá fog válni
és nem fog annyira fájni……….

-siiiiiiiiir

Biztos erre is van tanmese, amiket leirtam….
de én nem tudok tanmeséket
nekem „csak” érzéseim, fájdalmam, nyomorúságom van,
amit megpróbáltam most szavakba önteni…

mert SZERETLEK

ez nem tanmese, csak egy idézet:

„…sohasem fogom elismerni, hogy a nö és a férfi a szerelemben egyjogúak, ilyen nincs. Ami annyit tesz, hogy a férfi és a nö egyaránt mást és mást ért a szerelem fogalmán – és mindkét nemnél a szerelem föltételei közé tartozik, hogy az egyik nem a másiktól nem ugyanazt az érzést várja, a szerelemnek nem ugyanazt a “fogalmát”. Meglehetösen világos, hogy a nö mit ért a szerelem fogalmán: nem egyszerüen csak ad, hanem tökéletesen odaadja magát, testben-lélekben, mindennemü fenntartás nélkül, söt talán egy feltételekhez kötött odaadás gondolatától szégyenkezve, félve. A feltételek e hiányában a szerelme hit is: és a nönek egyéb hite nincs is. …

A nö szenvedélyének, a saját jogairól való föltétlen lemondásának éppen az az elöfeltételele, hogy a másik oldalon nem áll fönn ugyanilyen pátosz, ugyanilyen lemondani akarás: mert ha szerelemböl mindkét fél lemondana önmagáról, abból a jó ég tudja, mi lenne…talán valami üres tér? A nö azt akarja, hogy elvegyék, elfogadják, tulajdonként birtokba vegyék, föl akar oldódni a “birtokbavételben”, tehát akar valakit, aki elveszi, aki nem adja és nem adja oda önmagát, ellenkezöleg, akit önmagában éppen gazdagabbá kell tennie, ereje, boldogsága, hite növelése révén, amelyet a nö odaadása idéz elö nála. …

Ha egy férfi saját zaja, saját tetteinek és terveinek hullámtörése kellös közepén találja magát varázslatos és csöndes lényeket lát elsuhanni maga mellett, és sóvárog az ö boldogságuk és visszafogottságuk után – ök az asszonyok. Csaknem azt hiszi, hogy jobbik énje ott lakik, ezeknél az asszonyoknál: e csöndes helyeken még a leghangosabb hullámverés is halálos csönddé csitul és maga az élet álom lesz az életröl. …

Honnan a férfinak hirtelen szenvedélyei egy nö iránt, a mélyek, a bensök? Legkevésbé az érzékiségböl; de ha a férfi gyöngeséget, támaszra szorulást és egyúttal elbizakodottságot lát egyszerre egy-ugyanazon lényben, akkor olyasvalami megy benne végbe, mintha a lelke túl akarna áradni: ugyanabban a pillanatban meg van hatva és meg van sértödve. Ezen a ponton fakad a nagy szerelem forrása.”

(Friedrich Nietzsche)