melyik legyek én …
nem egész három óra alvás után ilyen rémálomból felébredni …
a téma a szokásos. a ház olyan, mint egy rohadt kupleráj. össze kell pakolni. persze, hogy nekem kell. de már késő este van és nagyon fáradt vagyok. de akkor is igyekszem csinálni. mert nagyapámon kivül senki nem segit.
sok mindent ki kell dobni, mert szemét, haszontalan, fölösleges. nem találok egy szemetes zsákot se. pakolnék, de csak egyik helyről dobálom a vackokat a másikra. megint félhomály van. csak az utcai lámpák fénye dereng. szinte nem látok semmit. igy nem lehet megcsinálni. fény kell. apámnak szólok, hogy csinálja már meg, legalább körtéket cseréljen a villanyokban. de ehelyett még az egyik villanykapcsolót is kiszereli a falból.
és ott van a démens anyósom is. pár percig nem figyelek oda és körlapokat vág ki az előszoba járólapjaiból, pedig nemrég csináltattam meg kemény pénzért. és a kertből olyan kis semmi zöldeket ültet bele. leginkább gazokat. üvölteni kezdek vele, hogy tönkretette a padlót. és azt akarom, hogy adja ide legalább az árát. és meg akarom ütni, mert már annyira dühös vagyok. hogy muszáj lenne ütnöm. azt sem bánom, hogy idős asszony. de nem tudok ütni. mert a kezem olyan, mintha víz alatt mozogna, nincs erő az ütésben. mire az arcához ér a kezem, már csak érintés lesz belőle, nem ütés. megpróbálom megkeresni a pénztárcáját. hogy elvegyem a pénzét, mert hatalmas kárt okozott nekem. de nincs benne más, mint értéktelen játékpénzek. meg pár darab régi papírszázas.
és akkor azt mondja, hogy a lányával még mást is kiterveltek ellenem. és egyek szépen. egyek sokat. hízzak meg annyira, hogy soha többé ne tudjak kimenni a szobából a kövérség miatt. ravasz és gonosz az arca. megint ütném meg. és kiabálok a fiának, hogy nézze, mit akar tenni ellenem az anyja meg a húga. de hiába.
aztán mond valamit az öregasszony a nagyapám lábáról. hogy miért van az a seb a térde körül. inkább azzal foglalkozzak. ránézek nagyapámra, valahogy jelzem, hogy helyeseljen. és azt mondom, hogy nagyapám lábából árad ki a halál mindazokra, akik tönkre akarják tenni az unokáját. és akkor az öregasszony megijed komolyan.
itt felébredtem. mert húzni kezdte a bokámat a görcs, mert hülyén tartottam. szerencsére.
*
tegnap este pár óra alatt nagyon sok fontos elhatározást hoztam meg bizonyos dolgok drasztikus megváltoztatásáról a közvetlen környezetemben. bár gyűlölöm a változást és félek tőle. az álmomban meg is lett az eredménye.
de muszáj változtatni. a gyerekem cirka két éve jól látja. és tegnap megint mondta este, hogy mit kellene csinálnom, hogy más, hogy majd könnyebb legyen. és ne visszafelé haladjak szép lassan, hanem előre. és igaza van. az egyedüli ember, aki valóban szeret. mert a szemembe meri mondani az igazságot, amit ugyan én is tudok, de próbálom elrejteni magam elől. ő meg felszínre hozza. nem kiméletes. hanem egyenes. értem. miattam.
*
most már csak azt nem tudom, hogy a hét törpéből melyiket válasszam. melyik legyek én …
*
ha ezeket hajnalban nem írtam volna le, szinte biztos, hogy folytatódna az álom. na jól van, most már kitettem magamból.
de legalább a vaterás dzseki jó lett. mert soha nem szerettem göncöt venni próba nélkül. lutri. attól féltem, hogy szűk lesz hónaljban. de nem lett. a gyerek azt mondta, hogy vagy valódi hasított bőr, vagy valami nagyon jó minőségű préselt műbőr. és hogy jó vétel volt.
a dzsekiből indult ki az egész este. a változtatás szükségessége.
na most már mosolygok magamban: ‘a gyerek azt mondta’ … igen. lassan kettőnk közül ő lesz a kompetensebb. nem baj. ez az élet rendje. nekem könnyebb lesz, ha most hallgatok rá. neki meg talán nehezebb. mert senkinek nem jó, ha esékenynek látja az anyját. én is végigéltem. tudom, hogy milyen szörnyű érzés. de kibírtam …
azzal tudok könnnyíteni a terhén, ha megfontolom a javaslatait. és nem utasítom el élből azt hangoztatva, hogy ‘én vagyok az anyád, én jobban tudom’
hát akkor még nem vagyok démens. szép lassan oda kell adni neki azt a szerepet, ami már régen az enyém volt, azelőtt meg az anyámé, és azelőtt meg a nagymamámé: az alfa nőstény szerepét. szegény anyám képtelen volt nekem átadni. a demencia vette el tőle.
*
nagyon ritkán álmodok nagyapámmal a többiekhez képest. de ha igen, akkor ő mindig az egyetlen pozitív szereplő. a valós életemben is ő volt az.
na most vagy ki kellene bőgni magamat, vagy zenét hallgatni, vagy visszamenni aludni, mert még csak fél négy van.
vagy mind a hármat. kezdem a zenével. közben megyek fát vágni a játékban. huhh …
Jaymay – A tombstone every mile (Egy sírkő minden mérföldnél)
*
és ehhez a poszthoz most keresek egy tök cuki hét törpés képet … na most már nevetek