„Mert az én temészetem a mentés”
Nem, most nem kell sírni.
Vajon miért mondom el átlag negyedévenként, amit ma elmondtam? Hiszen tudja. Én is tudom, hogy tudja. Lehetne erre hozni az indokot, mindent.
Igaz lenne.
És rizsa lenne.
Azért mondom el, amiért a szerzetes mindig segített a skorpiónak … (Milyen muris … most nem találom meg azt a változatot, azt a szövegezést, amivel a fél világ osztogatja, csak kissé más fogalmazásban. De hát nincsenek véletlenek. Mert ez épp illik ide.)
Két szerzetes a tálját mosta a folyóban, amikor észrevették, hogy egy skorpió éppen vízbe fullad. Az egyik szerzetes rögtön kivette a vízből és a partra tette, de közben megcsípte a kezét. A szerzetes visszament tovább mosni a tálkáját és a skorpió újból vízbe esett. A szerzetes ismét kimentette a skorpiót, ami most is megszúrta. A másik szerzetes figyelte a jelenetet és megkérdezte:
„Barátom, miért mented ki mindig a skorpiót, amikor látod hogy neki természete a csípés?”
„Mert,” válaszolta a szerzetes, „az én természetem a mentés.”
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
Madách Imre
-mosoly