milyen hosszú a Mindörökre
távolról hallgatom az éjszakai mennydörgést. és közben olyat teszek, amit szinte alig szoktam. azon gondolkodom, hogy mi lett volna, ha. na most ezen semmi értelme agyalni, mert nem úgy lett.
de azért néha megengedem ezt a luxust magamnak, bár kizárólag éjszaka. mert az éjszaka sötét. és néha sok marhaságra ráveszi az embert. vigyázni kell az éjszakával.
például egyszer arra is rávett, hogy első jövendőbeli szeretőmmel a legelegánsabb ruháinkban elmenjünk a legócskább kiskocsmákba, vagy szakadt rockerek ivóhelyeire és a legdrágább pezsgőt kérjük, amit csak lehetett találni azokban a csehókban. ki is néztek onnan sanda tekintettel, de nem zavartattuk magunkat.
olyanra is rávett például, hogy éjnek évadján huszonéves fejjel a reménytelen szerelem miatti oltári nagy bánatomban télen ruhástól kezdjek belegyalogolni a Tiszába.
meg olyanra is, és arra kétszer .. hogy éjnek évadján magamra akarjam robbantani az egész házat. álltam a gáztűzhely mellett kezemben az öngyújtóval és a tervezett utolsó cigivel. és gondolkoztam, hogy tekerjek-e a gázon vagy sem. szerencsére mindkét esetben a nem felé hajlott a kezem.
most is éjszaka van. és az jutott az eszembe, hogy mi lett volna legkedvesebb szellemi gyermekemmel, a VarnyuBloggal, ha a Ds vonalon nem az s felé, hanem rögtön a D felé indulok. vajon lett volna akkor VarnyuBlog? nem hiszem. hiszen egy domina nem írhat olyan szívhez szóló, érzelgősen érzelmes és nyáltól vastagon csöpögő verseket, mint én az elején. mert az egy dominától olyan snassz. a szubok meg lazán írhatnak minden marhaságot és nem kell más, mint egy kis reklám a blognak – ahhoz meg már régebben is jól értettem, hogyan kell csinálni – és már jönnek is a felmagasztaló kommentek. hogy jaj de gyönyörű meg ilyesmik. és látszik, hogy mennyire a szivemből szólnak.
szóval akkor nem lett volna VarnyuBlog. azaz minden úgy alakult, ahogy kellett. ha nem szubként indulok az ismeretlenbe, akkor nem írtam volna ilyeneket:
Mindörökre
Arra születtél, hogy az enyém légy
Hogy a Tiéd legyek
Hogy az Uram légy
Mindörökre.
Hogy feloldódjak Benned
mint arany a királyvizben
Szétmorzsolj, mint sziklát a tenger
Hogy Nélküled már
szuverén önmagamban ne létezzek.
Adódik a kérdés: mi vagyok én?
Mazochista, ki a szenvedésben találja gyönyörét?
Egy szubmissziv lény, aki abban,
hogy uralkodnak felette?
Még nem tudom.
De önmagamban már nem létezem.
Léted jelenti azt a tükröt,
melyben látom önmagam.
A birtoklás ösztöne kiegészült bennem.
Ne tulajdonos legyek már,
hanem birtokolt.
Valaki, aki csak Általad lesz teljes.
Egy ékszer, mely viselés nélkül fényét veszti.
Egy kard, mely hüvelyében ölni képtelen.
Kéz kell, aki fogja és értelmet adjon létezésének.
Mint Te nekem.
Mert Uram vagy
És az maradsz
Mindörökre.
2007-10-09
tulajdonképpen ez a legkedvesebb versem. és ezen az sem változtat, hogy már leginkább csak mosolyogni tudok a régi önmagamon és hálát adok a sorsnak, hogy nem is volt olyan hosszú az a Mindörökre