Irt egy hölgy egy blogot … arról, hogy a domináns férfiak albumaiban egyre többször bukkannak fel fegyveres képek. És megfogalmazta a félelmeit … nem valók fegyverek ilyen képekre. Igazat is adok neki ebben. A fegyver nem játék. Attól is fél, hogy egy valódi szadista karmaiba kerül, kiszolgáltatva, megkötözve. És bántják. Megverik. Valóságban.

Nem jogtalan a félelme. Magam is hallottam már ilyet épp egy „szenvedő alanytól” … Sokáig tartott, amig fizikailag és lelkileg kiheverte …

Kapott a blogjára hideget … majdnem azt irtam, hogy hideget-meleget … de azt nem. Kapott lebaltázást, összeférhetetlenség jelzőt. Még azt a „jótanácsot” is, hogy inkább nyomja meg a regisztrációját törlő gombot. Látszik, hogy nem sokan értették meg a félelmét …

Nem irtam kommentet, mert ott már én is kezdek a „persona non grata” csoportba tartozni. Nyugi, nem beszariságból nem irtam. Olyan nincs bennem. A blogja szövegét üzenetben is elküldte nekem, mert engem valamiért normális embernek gondol. Ezt az üzenetét meg is válaszoltam.

De azóta is gondolkodom erről a félelemről. És most én is irok róla … A blogja cime: Ti nem féltek? Hát ez a kommentem a blogjára.

De igen, félek …

Bár nem a fegyverektől. Azoktól valamiért nem. Szeretem a késeket. Nemrég vettem két gyönyörű kést. Az egyik egy Gerber Profile. A másik egy Virginia Midnight. Mindkettő egykezes. Csak egy kis gyakorlás, és egy ujjammal kipattintom a pengét. És gyönyörködök a formájában, szépségében. Tekinthetjük bicskának is. Mert elsőrangúan lehet vele szalonnát enni. De azért fegyver is … Hegyes, borotvaéles mindkettő. De nem azért vettem meg, hogy bármikor is fegyverként használjam. Csak azért, mert egyszerűen tetszik. És használható a mindennapokban is.

De igen, azért én is félek …

Bár nem attól, hogy esetleg kirabolnak. És talán attól sem, hogy valaki megkötöz és akaratomon kivül valós szadista ösztöneit éli ki rajtam …

De azért én is félek …

Leginkább önmagamtól. A saját hibás döntéseimtől. Hogy megint rosszul választok. És a hibám miatt lelkileg fogok sérülni.

Annál nincs rosszabb számomra …

Adom a lelkem, mert az a legértékesebb tulajdonom. Aztán valaki megfogja, használja, kicsavar belőlem mindent … Majd eldob, mint egy már hasznavehetetlen, kiszáradt citromhéjat …

Szemétbe vele. Nincs haszna többé.

És még fegyver sem kellett hozzá … Csak a saját ostobaságom. Az elég nagy fegyver. És ráadásul ÉN adtam a kezébe …

(2011.05.20.)