– Mozduljál meg, nem gyepesedünk.

Mozdulna. Ha tudna. Ha lenne kedve. Ha lenne ereje. Most nincs.

Ül és néz képeket. Kérték tőle. A szaporodó levelek irója kérte. Vannak képek. Már kikereste. Napokkal ezelőtt. Most végignézte újra. És gondolatban minden képhez fűzött egy mondatot, cimet. Egy gondolatot, ami először eszébe jutott róla.

Vágyik valamire. Vágyik valakire. Egy simogató, meleg hangra. Egy kézre. Egy valódira.

– Mozduljál meg, nem gyepesedünk.

Jól van. Mozdul. Közben nem tud szabadulni a gondolattól: minek?