– De hogy van a kezed?
A múltkori találkozásnál nehezen használtad, alig hajlott, alig tudtad emelni.

– Az a vállam volt. És igy van már kb. 3 éve. Mily figyelmes vagy, hogy végre észrevetted …. Megtisztel, hogy ennyi figyelmet szentelsz egy vénasszonynak. Valamikor még, amikor dolgoztam, spontán eltört a kulcscsontom. Nem ismerték fel, azt mondták, hogy atipusos övsömöröm van. Pedig 3 hétig teljesen lila volt a vállam meg a fél mellem a bevérzéstől. Amikor kb. egy év múlva mentem csontsűrűség mérésre, akkor szúrták ki a röntgenes csajok, hogy ott régebbi törés nyoma van. Na azt a csonttörést is végigdolgoztam. Akkor még a karomat az asztalra sem tudtam feltenni, hogy megfogjam az egeret. Csak úgy, hogy a bal kezemmel feltettem a másikat. Valószinűleg nem jól forrt össze. De ahhoz képest már sokkal jobban van. Az idő tájt még felöltözni is kurta nehéz volt, de kénytelen voltam megcsinálni. És kissé nehéz volt a járókeretet tartani és támaszkodni rá törött csonttal. De semm vész, mert ennek kapcsán újra megtapasztaltam, hogy mekkora lelkierő van bennem, ha Isten segit és én is akarom. 🙂

Nem 4. Csak 3 éve. És akkor és azóta is azzal a kezemmel verem a farkad. És soha nem panaszkodtam … 🙂

„Nem a kutya mérete számít a harcban, hanem a harc mérete a kutyában.”
(Állítólag Mark Twain mondta, de nincs biztonsággal igazolva.)

Egész életemben harcos ember voltam. De ez nem az én érdemem, hanem minden felmenőmé, akit ismertem, mert ők is mind ilyenek voltak.

A legbecsesebb családi örökségem 💖