oltásnapló
péntek:
kaptam ma egy szurit. meséltem a barátnőmnek.
megkérdezte, hogy felismer-e már az okosfonom. mondtam, hogy még nem jelzett.
esélyes, hogy a második után lesz teljes a kapcsolat.
agyhullámokkal fogunk kommunikálni.
tök buli lesz. ki fogja találni a gondolataimat. nem kell leírnom, majd ő lejegyzi.
szombat:
tegnap este azt éreztem, hogy süt belülről a fejem. megmértem a hőmet. 36.7. azaz elvben normális. de az én hőmérsékletem ennél sokkal alacsonyabb szinten működik. általában 34.5 és 35.5 között. a 36.7 nekem már magas. erre mondták régen, hogy valakinek belső láza van, ami persze a tudomány szerint nem létezik. nekem néha szokott lenni. és az algopirin hat rá. vagy én vagyok különleges (az anyám is ilyen volt, meg a gyerekem is ilyen … családi hagyomány az alacsonyabb hőmérséklet), vagy a tudomány sem tud mindent. az utóbbi.
persze most nem vettem be rá semmit. mert ezt a „hőemelkedést” szerintem nem szabad keresztbe húzni. valami halvány jel arra, hogy az immunrendszerem érzékelte az oltást és köszönt neki. hajrá.
amúgy semmi más bajom nincs. tegnap délután fehér és húsoscsont levest főztem a családnak, ma hajnalban meg már főztem magamnak a pacalt. finom lett.
az oltás helyén semmi nincs, tegnap éjjel megnéztem, csak a szúrcsatorna pici nyoma látszott. ma már nem nézem, mert nem érzek azon a területen semmit. akkor meg minek nézegessem.
az izmaim nem fájnak. a néha jelentkező gyenge ízületi fájdalom meg nem újság, sok éve élek vele, régen sokkal rosszabb volt évekig.
még nem ismerem fel a kínai írásjeleket. sajnos. pedig milyen érdekes lenni tudni kínaiul olvasni.