Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

Paulo Coelho

Nem áll meg? Az biztos. Kis pont vagyok én ahhoz, csókolom. Akkor viszont nekem kell alkalmazkodnom a világ sebességéhez. Mert nem akarnék lemaradni. Gyorsabban kell használnom a „kezem”.

Ja … és be kell szereznem egy vödör pillanatragasztót. Ahogy magamat ismerem, kell nekem még ebből tartalék.

Amúgy meg … egy idő után kurva unalmassá válik törött szivvel mászkálni. Össze kell ragasztani, oszt jóvan. És nyugalommal várni a következő törést. Pár alkalom után az ügyes kezű ember gyakorlott restaurátorrá válhat…