Pro domo

Saját magáért. Cicero egyik beszédének (P. sua) címéből.

Régen nevetett már annyit, mint ma. Sokszor folyt a könnye. Legtöbbször a nevetéstől.

Később szóba került a másik kedves költője, Heltai. Rájött, hogy nagyon kevés versét ismeri. Mindössze színműveket olvasott az írótól és látott TV-ben. Ennyi. Meg az a patkányos ballada. És a karácsonyi vers. Régen volt egy kedvenc vígjátéka. Beszélt volna arról is, de a másik nem ismerte.

Pótolni kellene azokat a verseket. Ez is kimaradt. Talált egyet a neten. Pro domo.

Tényleg pótolni kellene azt a vers hiányt. Keresett magának Heltai versesköteteket. A másiknak meg azt a színművet az elektronikus könyvtárban. Hátha lesz kedve elolvasni. A Youtube-on talált egy videót. Egy részlet. Ruttkay hangja hirtelen felidézett benne két híres mondatot. Hogyhogy eddig nem emlékezett rá? Hisz oly sokat olvasta.

És már nem volt biztos abban, hogy a másik nem látta, hallotta valahol. Ha nem ebben, akkor egy másik életben … Egy előzőben.

Hogy is mondta Agárdi Péter a megrettent Ziliának?

„Az élet szép. Tenéked magyarázzam?”