Szénné égett
– Tegyük már le, mert szénné ég a melegszendvicsem.
Sírva nem lehet telefonálni.
———
– Azért hivtalak volna tegnap, hogy elmondjam, egy zenével olyan örömet szereztél nekem, mint régen. Amikor eljártunk a gödörbe, a jegesbe, meg ott a disznóólban … nevetés a vonal másik végén, majd felhangosítja a zenét, hogy a nő is hallja.
Mungo Jerry I had a bird
Istenem, kapcsolja már ki, mert mindjárt elsírom magamat – könyörög csendesen a nő -, hisz ez a zene, akárhányszor hallgatom meg, mindig kiszakít valamit a szívemből és a lelkem minden kérge a semmibe foszlik, és olyan sérülékeny és sebes, hogy érzem, mindenemen szivárog a vér … kapcsolja már ki, mert nem birom.
– Nem ismertem ezt a számukat – mondja a vonal másik végén a férfi.
– Én sem. Pár éve találtam meg a Youtube-on.
– Ez a szám csodálatos, legalább tízszer meghallgattam egymás után.
– Én is, amikor felfedeztem.
Igen, már huszonéves korukban is mindketten olyanok voltak, hogy ha megtetszett egy szám, akár napokig is azt hallgatták. De nagyon ritkán ugyanazt … Ezért mentek külön szobába, két magnó, két lemezjátszó, később két videó.
Két élet, két út.
Két Út.
Miért nem látták, hogy az ugyanaz az Út? Miért nem tudtak kézenfogva végigmenni rajta a békés öregségig?
Miért?
Mert túl hasonlóak voltak. Túl nyakasak. Egyforma erővel. Ki legyen a főnök … I had a bird … Jaj, Istenem, kapcsolja már ki, mert még a telefonon keresztül is szaggatja a lelkemet. A zene. A fájdalom. Minden. Nem birom tovább. Soha nem sírtam előtte. Most sem fogok.
—————-
– Tegyük már le, mert szénné ég a melegszendvicsem.
Sírva nem lehet telefonálni.
Szolgállak a pénzemmel avagy eltartalak, kisanyám
Financial domination
Szolgálat a pénzzel.
Engedni, hogy a másik fél anyagilag kihasználjon.
Nemcsak engedni, hanem vágyni rá.
Heti átlagban legalább két ilyen adatlapba belefutok. És nem értem. Hogy miért akarják ezt.
Mindjárt jön néhány a nagyok közül, vagy az okosok közül, vagy a toleránsak közül és meg fogja nekem magyarázni, hogy értsem már meg egyszer végre, hogy van olyan ember, aki erre gerjed. Hogy lenyúlják a pénzét. Hogy adhatja.
Értem én, nyugi.
És azt is értem, hogy ezt a vágyat eddig lényegében csak férfiak lapján láttam.
Soha egy női adatlapon nem olvastam még a következőt: ‘Nekem az a vágyam, hogy egy férfi anyagilag kihasználjon. Mert erre gerjedek.’ Arról viszont sokszor szó esik a hölgyek között, hogy ‘az a piszkos, mocskos gazember még anyagilag is kihasznált’.
Értem én.
Nevezzük financial domination-nek, moneyslave-nek, de a lényeg mégis az, hogy a pasi adja a zsét.
Azaz valamilyen szinten „eltartja” a nőt. Hiába nevezi magát szolgának, szubmisszivnek, csicskának, bárminek …
…. de akinél a pénz van, aki a pénzt adja, azé a …
HATALOM