színes szemek
a két kék szemű. az egyik vizes világoskék volt, a másik inkább hasonlított a nyári éghez, amikor ragyog a nap és mégis sötét a kék.
ismerték egymást a valóságban. de sosem szerepeltek egyszerre az álmaimban. hol ez, hol az bukkant fel, mint a múlt csábító tekintetű kisértete. rendszeresen jöttek. hol A, hol B.
pár napja valamiért mindketten felbukkantak. régen szerettem mindkettejüket. ha a belsejüket nézem, sok hasonlóság volt bennük.
Bár A nárcisztikus passzív-agresszív cirkuszoló gazember volt, aki mindig úgy csűrte-csavarta, hogy a játszmából győztesen kerüljön ki és kimondhassa: engem mindenki bánt. És akkor már olyan volt, mint egy farkát óvatján csóváló kivert kutya, aki félve néz az emberre, mintha remélné, hogy nem verik el a háztól.
B nem ilyen volt. A felhők magasából nézett le a földi halandókra, kis mosoly, mintha mindig jószándékkal lenne tele, egy apa, aki megbocsájtja a kisgyerekek ostobaságait, de egyáltalán nem becsüli őket semmire.
és most néhány napja találkoztak az álomban. mindkettő olyan volt, mint régen a valóságban. A tele volt érzelmi zsarolással, B meg úgy fogta át a vállam, mintha a tulajdona lennék.
az ilyen álmokban mindig az a legjobb, amikor felébredek. és konstatálom, hogy álom volt csupán.
tizenéve egyikkel sem találkoztam a valóságban. és nem is fogok sohasem. mindkettő megkapta a virtuális cetlit, amit képzeletben a nyakukba akasztottam. a cetlin a figyelmeztető felirat: te vagy az, aki soha az életben nem teheted be a lábad a lakásomba, az életembe, mert nincs benne helyed.
most már csak azt kellene eldöntenem, hogy mit tegyek a mostani barna szeművel. nem szeretem, ő sem szeret. játszani lehet vele, de csak ennyi. megéri az időmet rááldozni? vagy inkább olvassak valami jó könyvet …