Sose gondoltam, még álmomban sem, hogy a BDSM bármely része – akármilyen felállásban – érdekelni fog. Ha valaha véletlenül belenéztem egy ilyen filmbe vagy láttam egy ilyen képet, viszolyogva fordultam el és azt gondoltam, hogy ezek az emberek nem normálisak. A szex és a fájdalom, a gyengédség és a másik fél akár legcsekélyebb gyötrése is számomra egymást kizáró fogalmak voltak.

Mostanában sokat gondolkodtam, hogy mikor és hogyan változott ez meg bennem. Volt egy kapcsolatom, amiben a dolog csiráját talán a mélyben fel lehet fedezni – igy utólag magamban elmélyedve a történteken – de inkább csak egy-egy szerepjáték formájában. Soha nem jutott tovább annál. Azt gondolom -elemezve a multat – hogy az az ember nem volt alkalmas, hogy a viszonyunk ilyen irányba alakuljon. Jó ember volt a maga módján, kedves is, de gyenge volt. Alkalmatlan lett volna uralkodó szerepre. Csak gyermekien zsarnokoskodni tudott… Késöbb még az a csekély szikra is elhalt bennem. Elteltek az évek a hanyattfekvö misszionárius póz nyögvenyelös, megszokott unalmában.

Aztán megláttam a fotódat. Az arcodon, a szemedben volt valami… valami igéret?…valami fenyegetés?…vagy mindkettö együtt?… Valami nagyon huncut csibészség, a komplex gyönyör igérete. És ez az igéret késöbb visszaköszönt a szavaidból, abból a 10 megányi képböl és videóból, amit küldtél nekem. Még akkor sem fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy partnerem lehetsz a vágyott gyönyörben, a hálószoba zárt ajtaja mögötti édes perverzitásban. De valahol a mélyben sejtettem, hogy nekem születtél. Hogy boldogságot hozz az életembe, hogy gyönyört adj lelkemnek-testemnek. És annak a rádöbbenését, hogy nincs csodálatosabb a fájó gyönyörnél, a patakokba folyó könnyeknél, melyek kinból és orgazmusból születnek, ahol már el sem választható a kettö, mert egymásnak szinte feltételei.

Mindörökre

Arra születtél, hogy az enyém légy
Hogy a Tiéd legyek
Hogy az Uram légy
Mindörökre.
Hogy feloldódjak Benned
mint arany a királyvizben
Szétmorzsolj, mint sziklát a tenger
Hogy Nélküled már
szuverén önmagamban ne létezzek.
Adódik a kérdés: mi vagyok én?
Mazochista, ki a szenvedésben találja gyönyörét?
Egy szubmissziv lény, aki abban,
hogy uralkodnak felette?
Még nem tudom.
De önmagamban már nem létezem.
Léted jelenti azt a tükröt,
melyben látom önmagam.
A birtoklás ösztöne kiegészült bennem.
Ne tulajdonos legyek már,
hanem birtokolt.
Valaki, aki csak Általad lesz teljes.
Egy ékszer, mely viselés nélkül fényét veszti.
Egy kard, mely hüvelyében ölni képtelen.
Kéz kell, aki fogja és értelmet adjon létezésének.
Mint Te nekem.
Mert Uram vagy
És az maradsz
Mindörökre.

(varnyu)