Ezt most olvastam a neten:

A három legnehezebb dolog az életben: bízni, hinni, megbocsátani

Bízni és hinni képes vagyok. Még és már. És ez így is fog maradni. A megbocsátáson gondolkoztam. Meg tudok bocsátani. Mindig is tudtam. Általában feltétel nélkül, kritika nélkül.
Most is képes vagyok. De a megbocsátás már leválik a megbocsátandó dologról. Mert most már kettéválasztom. Mindennek vannak következményei. És a megbocsátás már nem azt jelenti számomra, hogy törlöm önmagamban a következményeket.
Azok megmaradnak. Harag nélkül, indulat nélkül. Egyszerűen csak reálisan.

Csak egy hétköznapi példa: ha valaki belém rúg, átmenetileg persze neheztelek, haragszom, vagy dühöngök. A fájdalom, a sértés mértékétől függően. Aztán ezek gyorsan elmúlnak. De igyekszem elkerülni még a lehetőségét is, hogy mégegyszer megtegye ezt velem.
Azaz elkerülöm magát a személyt. Messzire.

Erről akartam írni? Á, dehogy … Hanem az utolsó állomásról egy folyamatban, amit körülbelül hat éve kezdtem el. Ha elmentem volna terápiába, valószínűleg gyorsabb lett volna. Vagy semmilyen. Attól függően, hogyan tudtam volna elfogadni a terapeuta személyét … Így nem mentem sehova. Magamnak csinálni? Kókány munka, az lehet. De több, mint a semmi. A vakfoltoktól a legnehezebb megszabadulni. Ahová nézve nem látok semmit … Mintha ott minden rendben lenne … Nekem erre kellett volna segítség. Már mindegy. Nem kértem és nem is fogok kérni.

Persze Isten még ebben sem hagyott magamra teljesen. Önmaga szeretetén és segítségén kívül még egy kezet mutatott nekem. Hogy fogjam meg nyugodtan, ha úgy érzem, hogy épp szükségem van rá. És a kéz olyan emberé, aki épp azt látja bennem, amit én nem … a vakfoltjaimat.

A legjobb „laikus” segítő, akivel valaha találkoztam. Az intellektusa és a ragyogó meglátásai miatt. Én átsiklottam azokon a rajzokon. És a felüleletes szemlélésem miatt elfogadtam annak, aminek szánták. De ő nem. BogárEmber ennél sokkal igényesebb. És figyelmesebb.

Már megint terelek … hogy mi is az az utolsó állomás …
Az agresszióm megfelelő kezelése. Mert még mindig csak két pólusban változik. Vagy nincs, azaz törlöm magamból. Vagy szabadjára engedem. De akkor az meg nem ismer sem istent, sem embert. Azaz szélsőséges …

És ez így nem maradhat.
Következik az utolsó menet.