Varnyu könyve 2.-Adj a tüzedből
Mindörökre
Arra születtél, hogy az enyém légy
Hogy a Tiéd legyek
Hogy az Uram légy
Mindörökre.
Hogy feloldódjak Benned
mint arany a királyvizben
Szétmorzsolj, mint sziklát a tenger
Hogy Nélküled már
szuverén önmagamban ne létezzek.
Adódik a kérdés: mi vagyok én?
Mazochista, ki a szenvedésben találja gyönyörét?
Egy szubmissziv lény, aki abban,
hogy uralkodnak felette?
Még nem tudom.
De önmagamban már nem létezem.
Léted jelenti azt a tükröt,
melyben látom önmagam.
A birtoklás ösztöne kiegészült bennem.
Ne tulajdonos legyek már,
hanem birtokolt.
Valaki, aki csak Általad lesz teljes.
Egy ékszer, mely viselés nélkül fényét veszti.
Egy kard, mely hüvelyében ölni képtelen.
Kéz kell, aki fogja és értelmet adjon létezésének.
Mint Te nekem.
Mert Uram vagy
És az maradsz
Mindörökre.
Egyszer meghalok…
Egyszer meghalok szeretkezés közben.
Karjaid melegében, Életem.
Nem kivánok senkinek sem
rosszabb halált, mint ezt nekem.
Örülten száguld a vérem,
az ereimben tüzfolyam lobog.
Azt érzem, hogy elemésztesz.
Már nem én, hanem csak Te vagyok…
Pillangó….
A kezedre szálltam. Tenyeredbe fogtál.
Babusgattál. Aztán szétmorzsoltál.
A Tiéd vagyok. Örökre…
Fakók a szárnyaim. Por már nem csillog rajtuk.
Töredezettek. Repülni nem jók.
Már szárnytalan vagyok.
Csak csúszkálok a porban kinlódva.
Nélküled már semmi vagyok.
Ha tenyeredbe fogsz, még érzem a nap melegét.
Ha felemelsz, talán még látok a világból valamit.
Magam már semmire nem vagyok képes.
Nélküled nyomorék vagyok.
Régen a kezedre szálltam. Már nem tudok.
Tenyeredbe fogtál. Babusgattál.
Már rád szorulok. Mert szétmorzsoltál.
A Tiéd vagyok. Örökre…
Úgy uralsz…
Úgy uralsz, mint még soha senki.
Nemcsak zárt ajtók mögött az ágyban,
de a hétköznapok valóságában…
Szivesen rágyujtanék, itt benn,
de nem teszem. És nem merem.
Félek, hogy elveszitelek.
Félek, hogy viccböl szött szavaid
egyszer csak véresen komolyra válnak.
És elmész. És itt hagysz engem a magánynak..
Semmi vagyok már tényleg.
Nélküled semmi.
Nincs olyan, hogy Te meg én.
Csak mi…
Nincs kezedben sem bilincs, sem kötél.
Mégis valamivel raboddá tettél.
Mint a vadász, ki csak ránéz a vadra
és az mozdulni sem mer,csak hagyja,
hogy zsákmányul ejtsék.
Csak nem élném túl…..
Nem lenne élet Utánad
nem lennének vágyak
nem lenne csak a semmi
csak egy társát vesztett nö
egy Urát vesztett sub.
én nem lennék más,
mint semmi…
Tenyeredben
egy marék homok
egy porrá tört lepkeszárny
egy siró nö
csak a magány
üres szoba
magányos sziv
hideg vetetlen ágy
fájdalom hada
nélküled ilyen
minden percem
jobban fáj
mint bármi
csak pöre szenvedés
csak kiáltás a csendbe
visszhang nélkül
lelked tükrében
elmerengve….
emelj karodba
végy tenyeredbe
akár morzsolj szét
vagy törj össze
de fogj erösen
ne engedj el
mert csak érintésedtöl élek
csak attól vagyok asszony
és ember..
Kérlek…
Kérlek, birtokolj.
Tégy magadévá,
ne csak az ágyban,
hanem minden percben
a Te tulajdonod legyek.
Minden porcikám,
a testem minden ize
legyen a Tiéd.
Minden gondolatom,
minden pillanatom
csak a Tiéd legyen.
Legyek az a sün,
ki tüskés, szúr,
de tüskéi ölelésed által
válnak bársony-puhává,
és kérges szive
olvadt viasszá.
Ölelj magadhoz.
Emelj magadhoz.
Csak Veled élek, Tiéd vagyok,
Benned létezem.
Drága Életem…
Egyetlen vagy nekem.
Csak Neked létezem.
Élet
Börtönbe zárva élek.
Sose gondoltam magamnak ezt a véget.
Mert Nélküled nem marad már számomra Élet,
ha nem maradsz enyém
és nem leszek Tiéd.
Sose sejtettem, hogy a rács lehet fényes,
hogy a szabadság madarának öröme kétes,
hogy a világ ennyire véges.
Mert Nélküled értelmét veszti a lét,
mert már nem magamé vagyok,hanem Tiéd.
Rab napjaim látszólag egyformán telnek.
Másnak az ilyen élet nyomornak tünhet.
Merev szabályok számithatnak nyügnek.
De nem nekem, mert ez a lét
adja mindennapjaim édes örömét.
Rabod lettem egészen, Édes.
Nem mást, csak az egész szivemet kérted.
És én adtam örömmel, hogy végre érezd,
fontos vagy, férfi vagy, a szavad számit.
Jöttél, hogy az egész életemet átird.
Már az elején sejthettem volna.
Hisz olyan erös volt lelked hatalma,
hogy nem maradt életemnek semmi aprócska titka,
mit meg nem osztottam Veled,
és már meztelen szivem fogta kezed.
Rabod lettem teljesen, Drága.
Fogj, vezess tovább rám vigyázva,
hogy érezzem, nem vártam hiába
oly sok nyomorgó, meggyötört évet.
Mert már tudom, hogy ez az igazi
asszonyi ÉLET.
Zene
Játszol rajtam, mint hangszeren.
De a húrok a börömböl hasadtak.
És a zene a testem mélyéböl szól.
Dübörögve, mint a szivverésem.
És vérem cseppjei hullanak
az eszelös zene ritmusára.
Ugyan meddig még?
Meddig marad bennem vér,
amely hullhat kezed alatt
az örület zenéjét aláfesteni?
Félek már nagyon néha..
Félek a végtöl,
mert elkerülhetetlennek tünik.
Félek attól, hogy elveszitelek
és elhallgat életem zenéje.
De rettegek attól is,
hogy eszelös szerelmem tüzében
cseppenként hull majd el a vérem,
mig már semmim sem marad,
amit nyujtani tudnék
Neked, szerelmedért….
Csak a tüz….
…ami lángol a véremben
……amit Te gyujtottál bennem eröd minden tüzével.
Csak az odaadás…
…amit érzek
.……irántad, minden feltétel nélkül.
Csak a vágy…
…hogy megtörd akaratom
…….és az legyen, amit Te akarsz, s én, alázatos szolgád fejet hajtva elfogadjam.
Csak az erö…
…ami sugárzik minden porcikádból
…….személyiséged sziklaszilárd ereje.
Csak az alávetettség igénye…
…mely engem ölelö, erös karodba hajtott…
…….és látatlanban feltétel nélkül megadtam magam Neked.
Csak a könnyek…
…melyet a fájdalom csal szemembe….
…….de oly fájdalom ez, mely kin mellett mérhetetlen gyönyört okoz.
Csak TE…
…és én…
…….mi ketten, Uram.
Nem vagyok más, mint egy kéz, mely kinyúl a mélyböl és kezedet keresi.
Add, kérlek, hogy ne féljek, hogy ne legyen a lelkem magánya oly fájó.
Add, hogy ne legyen kezem egy csupasz, árva kéz,
mely az élet tengerpartján az illékony hullámokat markolná,
de még a nedves homok is kicsorog az ujjaim közül …
Add, hogy ne féljek élni, add, hogy ne féljek ujra szeretni …
Kivánlak
Kivánlak, valami ösi,
archaikus tüzzel,
mintha nem is homo sapiens,
hanem még neandervölgyi lennék.
Nincs kontrollom felette,
bár szeretném, hogy lenne,
de nincs.
Nem is ember vagyok már
ezzel az eszement vággyal,
acsargó ösállattá váltam,
a civilázáció minden máza
lekopott rólam.
ösállat vagyok, a régi tüz
minden villámával.
Birtoklásodnak vágya
a csontomba ivódott,
a féltékenységre már
nincs szó, csak indulat.
Az ölni akarás indulata.
Állattá váltam,
ösztönlénnyé,
ki öl, ha az övéit
fenyegetve érzi.
Ölni tudnék érted …
És mindezt Te tetted.
Te változtattál
acsargó állattá,
aki saját indulatai rabja.
Mert csak Érted lettem azzá.
Hát ne nevess rajtam, kérlek …
… és holnap majd mindebböl
kimondva
csak egyetlen szó lesz,
mert szemérmem gúzsba köt,
csak egy szó:
szeretlek.
Szeretlek
mindenek felett
fájnak a percek
melyek telnek
Nélküled
Szeretlek
szó csupán
de mögötte érzés
érzelem garmadán
árad és sodor
Szeretlek
tán csak frázis,
mely kimondatott
az emberi kor
hajnalán
Szeretlek
de lehet
vérrel irt szó
mely szivemböl
folyik
Szeretlek
Uram, válassz,
mely értelem
lakozik mögötte
nem titok
Szeretlek
vércseppek, kérlek
ne olyan
gyorsan
follyatok
Szeretlek
nem kérek sokat
még pár év csak
nem kérek sokat
de boldogat
Szeretlek
és akkor már
nem kérek többet
Szeretlek
és hallgatok