WordPress 5.0 Release Candidate
Anyám .. majdnem két napja nem irtam posztot. Nem jó ez igy.
Mondhatnám azt, hogy járt az agyam, igaz is lenne, meg nem is. Nem tudom, hogy mit csináltam az elmúlt két napban. Semmi különöset. Hajnalban feküdtem le, sokáig aludtam, talán főztem is, de ebben most nem vagyok biztos. Mármint hogy mikor csináltam az elbaszott kelkáposzta főzeléket, – az ize nagyon finom lett – de inkább lehet levesnek mondani, mint főzeléknek, mert szokás szerint upgrade-eltem a vizet, és downgrade-eltem a rántást. Nem baj, finom volt. Úgyis mindig levesre vagyok éhes.
Néztem talán filmet is, nem igazán tudom, hogy mit, vagy miket, persze játszottam is egy keveset, olvasgattam, röhögtem a Pixin, meg ilyesmik. És ettem egy rahedli édességet. Na azt nem kellett volna, de már mindegy, eső után köpönyeg.
Valamit csinálnom kéne, valami érdekeset, újat, amit még soha nem csináltam. Vártam a WP 5.0-át, azt irták a vezérlőpulton, hogy csütörtök este hétkor lesz, de nem lett. Aztán kicsit figyelmesebben is elolvastam, hát ez a fejlesztők meetingje, itthon, egy sörözőben. Nem becsülöm le, mert valószinűleg sok fontos dolgot meg tudtak beszélni a magyar WP-sek.
Most megint nézegettem azt a szöveget, hogy mi az újdonság, az a baj, hogy az angolul van irva és én azért igencsak konyhanyelven tudok … a Google forditó meg nem képes csodákra. Szóval csak az a biztos, hogy nemsoká jön a WP 5.0. A leirásában, ami persze szintén angol, volt egy információ, hogy ahhoz már PHP 7.3 kell. Hát az nekem még nincs, van PHP 7.2.akárhány. Nem tudom, mi lesz. Ha jön a hivatalos friss, akkor nem fog működni a blogom? Vagy mi várható? Tovább olvasgatva ezt találtam:
WordPress 5.0 Release Candidate
Ami a forditó szerint ezt jelenti: WordPress 5.0 Release Candidate. Na ki vagyok én ezzel jól segitve … Kitöröltem a WordPress 5.0-át, maradt a Release Candidate, ami a forditó szerint: Engedje el a jelöltet.
Én elengedném, de … na mindegy.
Kattintottam a linkre, ami elvitt a központba (wordpress.org), ahol ezt olvastam:
To test WordPress 5.0, you can use the WordPress Beta Tester plugin or you can download the release candidate here (zip).
Na ezt kábé értem, használhatom a béta teszter plugint, hogy teszteljem a WP 5.0-át, vagy le is tölthetem, és installálhatom.
Hát maradjunk először a béta teszternél. Voltam már hivatalos béta teszter, méghozzá a Win 10-nél, amikor megcsinálták. Nem omlott be, adta a frisseket, és ennek a béta üzemódnak köszönhetően áldoztam be a win 8.1-emet, ami nem OEM volt, egy OEM Win 10-re, mert az volt a véleményem, hogy ez az újdonság tetszeni fog nekem. Igy is lett. Az eddig általam használt legjobb rendszer a Win 10.
No akkor áldozzuk be a gyakorlót, legyek béta teszter. Eddig úgyis csak sablonokat próbálgattam rajta, meg különböző hóeséseket … Kurva nagy gyakolás … Beta tester plugin letölt, installál, bekapcsol.
Nem történik semmi. Van ennek valami beállitása? Sikerül megtalálnom, persze angol az egész. Nem baj, még mindig szeretem a kihívásokat. Azért egy angol szöveg nem olyan nagy kihivás, mint amikor tizenéve a Sharp gx 17 telefonommal wap oldalakat szerkesztettem, és orosz toplistákra regisztráltam, noha a teló nem ismerte az orosz karaktereket, tehát csak sacc per kábé nyomkodtam, mégis sikerült beregisztrálni, és néhány toplistában elég magasra is jutottam. Na az volt egy valódi nagy kihívás. Szerettem csinálni.
A beállitásokban két lehetőség:
Az egyik: „Point release nightlies: This contains the work that is occurring on a branch in preparation for a x.x.x point release. This should also be fairly stable but will be available before the branch is ready for release.”
A másik: „Bleeding edge nightlies: This is the bleeding edge development code from `trunk` which may be unstable at times. Only use this if you really know what you are doing.”
Ami a Google szerint: Húzódó éjszaka. Ez a „trunk” vérképző kódja, amely néha instabil lehet. Csak akkor használja ezt, ha tényleg tudja, mit csinálsz.
Nem, gőzöm sincs, hogy mit csinálok. Igy ez most kiesik.
Alatta még egy sor: „Why don’t you head on over and upgrade now.” Azaz miért nem indulok tovább és frissitek most. Hát nekem ez a legszimpatikusabb megoldás egyelőre. Frissités. És lett egy WP 4.9.9-em. Hmmm. Telepitettem azt a sablont, amit a bloghoz használok, mert azzal kell látnom az új dolgok működését. Még azt a nyomorult Gutenberg block editort is feltettem, ami már része lesz az 5.0-ás verziónak. Egyszer már próbáltam, de majdnem a guta ütött meg tőle … annyira más, mint a megszokott. Vajon mennyi idő lesz, amig majd megbarátkozok vele? Ha egyáltalán?
Most itt állok a folyamatban. A központ oldalán felfedeztem a teljes 5.0-t zipben. Le lehet tölteni, lehet telepiteni, lehet használni, és lehet káromkodni is, mert még az egész teljesen angol …
Nem lepődnék meg, ha egy-két napon belül mégis telepiteném
Még mindig szeretem a kihívásokat, ‘érett személyiségként’ is 😉
Ó, édesanyám …
Na ennyi mára, mert még le kell szüretelnem a kristályokat is . A homo ludensnek még dolga van.