Alázat vagy megalázás??
Alázat ….
Alázat vagy megalázás?
Olyan sokat gondolkozott már ezen …..
Az alázat oly szép … önként vállalt, büszkeséggel vegyes. A legmélyebb alázat egyenesiti ki a legjobban az ember hátát és emeli a legmagasabbra a fejét. A megalázás kényszer. Tán eltűrt, de ugyan ki örülne neki? Normális elmével nem is lehet …
……………………
Nézett ujra képeket a neten, százával. Feketék, fehérek, szinesek, beállitottak, spontán lopott pillanatfotók, minden ….
Fiatalok, szépek, kevésbé szépek, csinosak, soványak, némelyiknek csontja átszúrná a bőrt is tán. Kecsesek mind.
Kötéllel, anélkül, bilinccsel, riadt vagy épp átszellemült szemekkel, az arcon félelem, néhányon áhitat.
Némelyik előtt kutyatál … nyakában lánc, nyakörv …. állat …. emberi háziállat. Szemében kutyatekintet, néhányuk nyelvét is kiölti, mint valódi eb. Hanyatt az egyik, testén üveglap, szürrealista asztal-kompozicióba meredve. Az asztalon hamutartó, elégett csikk …. és a nő kicsavart tagokkal, mozdulatlan asztalláb csupán.
Láncruhák, súlyosak, testet lehúzók, másokon kötél, számolatlan tekercsben. Sóvár arccal néznek. Tán szabadulni szeretne? Vagy épp a rabság szentsége tükröződik arcán az átszellemültség titkaival … ki tudja ….
…………………….
Fiatalok. Nem is mind szépek.
…………………….
És átfut a kérdés az agyán: most igen …. most égnek a lámpák … a fényképész harcra kész, hogy elkapja a pillanat varázsát. De mi lesz, ha kihuny a fény, a smink lemállik, a modell felöltözik, súlyos láncait, kényelmetlen kötélruháját ledobja, és ujra csak egy dolgozó nő, ki tán fotogénebb az átlagosnál, több türelme van kicsavart pózban állni. A modell hazamegy, fáradtan ledől és elgondolkodik, hogy lehetne ezeket a valóságban birni, nem pénzért, a munka részeként, de muszájból, tán élvezetből? És sokuk nem érti ….
…………………….
Az öregecske, elhizott, slampos nő, ki a képeket az előbb még elvarázsolva nézte, és a lenge modellek lelkében élt pár pillanatra, most visszatér a hétköznapok valóságába …. Miről is gondolkozott? Nem tudja már ….Mindegy …
És a képek keltette érzelmi visszhang eszébe idézi a reggelt, ahogy elnehezült testtel feküdt a férfi mellett ébredés után, szájával meleg barlangot csinálva vesszejének, szopta, próbálta úgy venni a levegőt, hogy csak mértékkel öklendezzen, mikor a férfi farka torkába csusszant, mert örömet akart a férfinak szerezni. És érezte, hogy a himvessző mellé a férfi még két ujját is a szájába csúsztatja, szája sarkát szétveszitve, direkt, mintha útszéli kurva lenne … aki nem érdemel mást, mint megalázást.
Ugyan miről is gondolkodhatott ….
………………………
A férfi magja torkába ömlött. Száját óvatosan tartotta, lenyelte, majd szeretettel tisztára nyalogatta. Arcát a férfi hasa alatti puha bőrhöz simitotta, orrát megcsapta a férfi meleg illata.
– Drága, ez most nagyon finom volt. – mondta a kielégültségtől kissé csomós hangon a férfi.
– Tudom, Drága. – válaszolta a nő, hangjában csendes mosollyal ….
(én)
(2009.05.16)