Az alábbi tanmeséket a Drágám gyűjti, majd elküldi nekem mailban, hogy elmélkedjek rajtuk …..

Egy ember mennyről és pokolról beszélgetett az Úrral.
– Jer, lásd a poklot! Mondta az Úr.
Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel telt hatalmas üstöt.
Csonttá-bőrré soványodtak, arcuk beesett. Mindegyik kanalat tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott volna, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt.
Leírhatatlanul szenvedtek.

– Most jer velem a mennyországba – hívta a férfit egy idő múlva az Úr.

Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az első, ugyanaz a húsos üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelű kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jótáplált.
– Nem értem – csodálkozott a férfi – Miért boldogok ezek, és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz.
– Ó, ez igazán egyszerű – mosolyodott el az Úr – Az itteniek megtanulták egymást etetni!

Nan Pei Ce Ki a Sang-i dom-bok között barangolván, megpillantott egy óriási nagy fát. Akár ezer fogat is elfért volna árnyékában. Ce Ki így szólt:

“Micsoda fa is ez! Mily roppant faanyag lehet benne!”

Am mikor föltekintett a magasba, észrevette, hogy a fa ágai oly csomósak és csavarosak voltak, hogy egyáltalában nem lehetett volni akár csak egy gerendát is faragni belőlük; mikor pedig lenézett a gyökerére, látta, hogy az annyi felé ágazott el, hogy sem koporsót, sem másféle ládát nem lehetett volna készíteni fájából. Amikor megnyalta egy levelét, csípős íz marta ki a száját; szagától meg három napra is kábulatba esett volna az ember.

“Ez aztán valóban egy semmirevaló fa – mondta a bölcs -, s épp ezért tudott ilyen hatalmasra nőni. Ah, ezért kell haszon nélkülien élnie a szellem emberének is!”

A Józan Ész halálára

(nyugodjék békében)

Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.

Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint „dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett” és „mindennap kell olvasni egy keveset”; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint „az élet nem mindig igazságos” és „lehet hogy én vagyok a hibás”.

Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok („addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér ” ) és megbízható szülői stratégiák („nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál ” ) szerint élt.

Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.

Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését.

Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni.

Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.

Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogyha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.

Józan Ész halálát megelőzte szüleié: az Igazságé és a Bizalomé, a feleségéé: a Bölcsességé, a lányaiké: a Felelősségé és a Törvényességé, a fiuké: az Ésszerűségé.

Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok…

Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen fogták fel, hogy elment. Ha még emlékszel rá, küldd tovább ezt a levelet. Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez … ne tegyél semmit…