Este, mikor elszívtam az utolsó cigimet lefekvés előtt, az ágyamról gondolkoztam. Hogy üres-e az, vagy sem.

Régi ágy. Olyan régi, hogy valószínűleg még én is abban fogantam. Gyerekkoromban is abban aludtam jó ideig. Most a macskám szokott aludni a másik felén. Reggelenként, amikor jelez a telefonom ébresztője, odajön a fejemhez, lökdös, dorombolni kezd. Amikor felkelek, akkor visszamegy az ágy másik oldalára és alszik tovább. Tiszteletben tartjuk egymás magánszféráját.

Egy ideig úgy éreztem, hogy üres az az ágy bizony. Már nem érzem úgy. Akik eddig bennefeküdtek, mind csak szállóvendégek voltak az életemben. Nem jelentettek állandóságot.

Az állandóság abban az ágyban én vagyok. Mert az én ágyam. Soha nem lesz addig üres, míg nekem éjszakai pihenőt ad. Szállóvendégek még jöhetnek, mehetnek.

De az állandóság én maradok. Az ágyam nem lesz üres sohasem.