Mit cseszett el a béka?

Ezen gondolkozott az éjjel a Boszorkány. Mert olvasta a távoli Pixin az emberek vitáját a szolgáltatókról. És az érzelmekről.

Az a vélemény alakult ki benne, hogy a szubmissziv pasik mintha abban a fals reményben élnének, hogy a pénzükért majd a domináktól egyszer érzelmet is kapnak cserébe, nemcsak szolgáltatást. Hogy majd egyszer beléjük szeret a királynő és királyfivá csókolja őket. Hát nem. A királynő csak szolgáltat. Kiszolgálja a vágyaikat. De sosem varázsolja őket át királyfivá.

Engem is valami szolgáltatófélének nézett a béka – morfondírozott magában a Boszorkány. Úgy gondolta, hogy dominát gyárt belőlem magának, aki majd megadja azokat neki, amire vágyik. De azt sosem vette figyelembe, hogy én nem szolgáltató vagyok, hanem Boszorkány. Nekem is szükségem van az életemben érzelmekre. Arra, hogy kapjak és arra is, hogy adjak. Ha én csinálok valamit, azt nem tudom érzelmek nélkül tenni. És itt most nem az emberek által ajnározott csalfa, vak reményre, a szerelemre gondolok. A Boszorkányok régen tudják, hogy attól célszerű tartózkodni. Mert a végén még embert csinál belőlük, akaratukon kivül … Hanem a szeretetre. Mert arra minden lénynek, embernek, békának, Boszorkánynak szüksége van ahhoz, hogy éljen. Az életet szeretet nélkül nem lehet csinálni.

Nem kért szeretetet. De nem is adott. Hideg és sivár volt vele minden. Mint télen az erdő mélye.
És a boszorkány nem szereti a hideget. Meg a sivárságot se.
A lelkét melegitő érzelmeket szereti. Adni is, kapni is.
Én nem vagyok szolgáltató, te eszetlen kétéltű.
Egy Boszorkányt nem lehet érzelmek nélkül megúszni.