Pedig megfogadtam, hogy nem reagálok kommenteken keresztül érkező mocskolódásra. Ha engem mocskolnak, az nem is érdekelne, tényleg szarnám le magasról. De azt nem tűröm, hogy az egyetlen gyerekem nyilvánosan szapulják és sértegessék oly alpári módon, mint ahogy az tegnap történt.

Én úgy gondoltam, ha már vége, legyen vége. Azóta én sem mailt, sem sms-t, sem kommentet nem irtam. És fel sem hivtam. A magam védelmében most sem tenném. Mert úgy gondolom, hogy egy kapcsolat elrontásához két ember kell, mint ahogy a megkötéséhez is. A rontásban 50%-ot bármikor elvállalok. De többet nem. Annyira azért nem vagyok én sem ostoba, sem rossz ember. Legfeljebb gyarló, mint bárki a földön.

De ilyen aljas és minősithetetlen sértés, amit a gyerekemről irt tegnap, mellett nem mehetek el szó nélkül. Mert a gyerekem nem jár a netre, itt nem tudja megvédeni magát. Nekem kell. Még az oktalan állat is védi a kölykét. Én meg pláne.

A komment (több más között) a következő:

„Talán úgy lehet olyan sokáig színészkedni, hogy nem színészkedtem. Aki színészkedett és teszi azt most is nap mint nap, (lop , csal , hazudik 🙂 ) ő még mindig ott ‘él’ (vegetál) és rombolja a saját anyját 🙂 . Nem kell sajnálni mert ő ezt szereti ( én nem tudtam megmozdítani a józan eszét 3 és fél alatt, pedig esze az van , de a szíve az még nagyobb, ami nem baj 🙂 )”

A kommentben szereplő lop, csal kifejezés már becsületsértésnek is elmegy. Ezért kikérem a gyerekem nevében. A vegetálásról és a hazugságról csak annyit: nem az én gyerekem az egyetlen, akit esetleg ilyen váddal lehet illetni … Irtam tegnap egy védett posztot. Az egy beszélgetés, ami köztem és a volt felesége között zajlott a napokban. Leirtam, hogy lássam. És újra elovassam, ha túlságosan sajnálkoznék azon, hogy a kapcsolatunk végetért. Volt bennem annyi tisztesség, hogy lejelszavaztam. De most nagy volt a kisértés, hogy kitörlöm én azt a jelszót, hadd lássa ország-világ, hogy milyen ember volt. És nem velem, hanem a gyerekei anyjával, a volt feleségével. Még mindig sajnálom, mert túl nagyot zuhanna az a „jó és megértő lelkű ember” ázsiója.

Ami történt, épp két hete volt, este. Most már csak azt bánom, hogy úgy reagáltam rá, ahogy tettem. És nem máshogy. Agressziven. Általában, ha lehet, szeretem elkerülni a felesleges konfliktusokat. Talán akkor nem kellett volna. Darabokra kellett volna, hogy tépjem … a puszta kezemmel.