A Boszorkány csak ült a hideg kunyhójában és emlékezett, elmélkedett.

Soha többé béka. Hiába csókolgatta néha, soha nem lett királyfi belőle. Csak egy zsarnok, aki uralkodni akart az ezeréves Boszorkány felett.

A nyálkás csókok emlékétől még most is megrázkódik, ha eszébe jut.

Jó itt egyedül az erdő mélyén. Kár, hogy soha nincs látogatója.

Aztán eszébe jutott, hogy élhetnek még más különös, mesebeli lények az erdőben. Talán egy huncut manó például. Vagy egy kedves kobold. Vagy egyéb érdekes lények, akikkel néha lehet egy jót beszélgetni … Akár találkozni is, ha úgy adódik.

Aztán majd kialakul. Az idő úgyis kiforogja.

Mert a Boszorkány még mindig szeret dominálni. De nem üvöltözve, a másikat véresre verve. Nem hűbelebalázs módra. Hanem elegánsan. Úgy, hogy a Boszorkány halk kérése a másik félnek parancsnak számítson.

Csak béka ne legyen.