Evangélium

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Nagyon szemléletes a sziklára és a homokra épített házak példázata a mai evangéliumban, könnyen megérthetjük e két ellentétes esetből, hogy melyik a helyes magatartás. Aligha tartjuk ugyanis követendőnek a balga embert, aki homokra épít, és az is nyilvánvaló számunkra, hogy a háza számára sziklaszilárd alapot választó bölcs ember a példakép.
Jézus azonban nem házépítési tanácsokkal akar bennünket ellátni. A hasonlatot országunkra, családunkra és személyes életünkre egyaránt érthetjük. Jézus személye és az általa hirdetett igazság az a szikla, amelyre a közösség és az egyének építhetnek. Aki megelégszik azzal, hogy hallgatja ugyan az Úr szavát, de életvitelében és cselekedeteiben nem mutatkozik meg, hogy kinek a követője, az balga ember. Aki pedig nem csupán hallgatja, hanem megszívleli és megtartja mindazt, amit Jézus tanít és kér, az bölcs ember.
Mit tanít nekünk ez a hasonlat adventben, amikor felébred bennünk az Isten-látás vágya? Bizonyára azt, hogy nem elég nekünk meglátni őt a betlehemi jászolban, hanem rá kell bíznunk az életünket! Nem elég szép szavakat mondanunk neki, hanem önmagunkat kell felajánlani, odaajándékozni Istennek, aki nekünk ajándékozza magát. Nem elég mosolyogva ünnepelni néhány napig, hanem életünk minden napján tennünk kell valamit, amiben örömét leli Isten.
© Horváth István Sándor