egy „szabályellenes” történet
a férfi, akinek az volt a legnagyobb élvezet az életében, hogy nők vágyait teljesítse, energikus léptekkel haladt az utcán.
*
a kapcsolat körülbelül hat hónapja kezdődött. egy bárban ismerte meg a nőt, akinek a kihívó öltözéke, testhez álló piros top, rövid bőr miniszoknya, vérpiros tűsarkú cipő, élénk smink és a férfiakat pásztázó tekintete a férfi számára, aki gyakorlott volt már ebben, jelezte, hogy a nő egy lehetséges domina.
a férfi, aki átlagos külsejű volt, leginkább hivatalnok féle, kezdeményezett először. odament a nőhöz, udvariasan meghajolt, bemutatkozott, majd megkérdezte, hogy meghívhatja-e egy pohár pezsgőre.
*
a kapcsolat ezután a tervek szerint folytatódott. a férfi udvarias, sőt némileg alázatos viselkedése azt súgta a nőnek, hogy ez a pasas szolgának termett. hamarosan át is vette az uralmat a férfi fölött. először csak a férfi, utána a bankkártyája, majd a lakása következett. még egy szerződést is íratott a férfival, hogy szivességi lakáshasználó, korlátlan ideig, hogy a férfi ki ne tehesse.
*
a következő fázis a barátnők bevonása volt a nő játékába. a férfi fizetett mindent, konditermet, kozmetikát, fodrászatot, ruhákat, éttermeket. cserébe egyre több megalázást, verést kapott. mert a nők szerint egy szolga, egy csicska csak ezt érdemli. étel is csak annyi jutott neki, amit a földre dobtak, vagy meghagytak maradéknak.
*
amikor a saját kicsi szobájából, ami valaha gardróbként szolgált, most azonban ott aludt egy matracon, a nő egy vétek miatt azonnali hatállyal kizavarta a hideg fáskamrába és csak egy régi plédet dobott utána, úgy érezte, hogy eljött az ő ideje.
másnap reggel felment a házba, kirángatta a félálomban lévő nőt az ágyából és két hatalmas pofont adott neki. aztán karjait hátracsavarta és a nő kezén kattant a valódi bilincs.
magához vette a történteket dokumentáló adatrögzítőket, mert a ház főbb helyiségjei mind be voltak kamerázva, majd telefonon beszólt a központnak, hogy jöhet a kocsi és vihetik a nőt meg a felvételeket.
*
amikor a munkahelye felé sietett, testtartásában már nyoma sem volt semmi alázatnak. belépett a főkapun és megkereste a részlege írodáját. az iroda ajtaján egy tábla állt, rajta a felirat: Ingyenélőket felderítő ügyosztály. a főnöke, mint minden munka elvégzése után, most is melegen megdicsérte.
örült a dicséretnek. szerette a munkáját. de legjobban mindig a végét élvezte, azt a két hatalmas pofont, amit a nőknek adott. persze ez szabályellenes, de a főnökség mindig szemet hunyt fölötte.