egyensúly és mérték
hogy van-e bármi baj a BDSM-mel? nem, nincs.
aki szereti, csinálhatja nyugodtan. nem tartom betegesnek. az embereknek néha nagyon furcsa vágyai vannak. semmivel nem extrémebb a BDSM, mintha valaki szalvétákat gyűjt, vagy barlangász, vagy imád hegyet mászni. a szalvéta gyűjtésben nincs különösebb veszély, de a másik kettőben igen. azzal tisztában kell lenni és annak megfelelően cselekedni.
bizonyos szempontból a BDSM is épp ilyen. vannak veszélyei. de ha az ember ezeket tudja és akceptálja, akkor nincs semmi gond vele. persze konszenzusos alapon kell működnie. még a határokat is lehet tágítgatni, de mértékkel. ha valakinek valami tabu, azt el kell fogadni. ha a másik fél mégis szeretné ezeket megpróbálni, azt mindig nagyon komoly megbeszélésnek kell megelőznie. és nem a játék közben kell olyanba belevágnia, amiről tudja, hogy a másik fél eddig tiltakozott ellene. safe, sane, és főleg a consensual.
ha lenne valaki értelmes ember, akiben meg lehet bízni, én is nagyon szivesen játszanék néha. de nem olyannal, akinek ha a kisujjam nyújtom, akkor rögtön már az egész karom kell. az ilyen hozzáállást nem szeretem és nem is engedem meg senkinek magammal szemben. nem lehet bizonyos dolgokat rám erőszakolni. mert én sem teszek ilyet senkivel.
élő példám erre a Béka. pedig amúgy olyan normális fej, jól lehet vele beszélgetni, ha épp nem szállt el az agya a saját vágyaitól, amik neki természetesek, de nekem nem. ha megteszem, akkor erőszakot alkalmazok magamon. és nem fogom élvezni. pedig a BDSM a közös és kölcsönös élvezetről szól, nem arról, hogy másokra ráerőszakoljuk a vágyainkat és figyelmen kivül hagyjuk a másik ember határait. ebben a viselkedésben semmi tisztelet nincs az ember iránt. pedig a BDSM-ben annak minden körülmények között meg kell maradnia. mert az az alap. nem kell hozzá szerelem, elég a kedvelés. talán a szerelem nem is szerencsés dolog sokszor a BDSM-ben. mert az egy másik szintre emeli a kapcsolatot. ha mindkét fél szerelmes, akkor talán megoldhatóak a dolgok. de egyoldalú szerelem esetén a szerelmes ember sokkal többet enged meg a másiknak, mint amit talán érdemes lenne. a szerelem könnyen elveszi az ember józan eszét.
láttam már emiatt belebukni szubokat a mélybe, de a domináns fél sem kivétel.
hogy minden harmonikusan működjön, az adok-kapoknak egyensúlyban kell maradnia. a jin és jang erre is érvényes. ha az egyensúly felborul, akkor valaki sérülni fog. talán nem is testileg, hanem lelkileg. és azt a legnehezebb kiheverni.