emlékek kicsiny boltja
milyen jó lenne, ha létezne ilyen. ahol az ember a saját régi személyes emlékeit vásárolhatná vissza, amit régen ostoba fejjel kidobott vagy a szükség miatt elkótyavetyélt, mert nem volt tisztában az emlékek érzelmi értékével …
de nincs ilyen bolt.
ha lenne …
mamámnak volt egy képe a falon. nem festmény, csak színes nyomat, hatalmas. szép sárgásbarna cirádás kerete volt. mindenki azt hitte, hogy Szűz Máriát ábrázolja, de mama mindig mondta, hogy nem, hanem az Mária Magdolna. nincs már meg …
aztán volt egy orgonás csendélete is. az festmény volt. üveg nem volt előtte. be volt már sötétedve. de én nagyon szerettem. már nincs meg. el kellett adnom, mert nem volt pénzünk.
anyáméknak is volt egy nagy szentképe. nem tudom, hogy reprodukció vagy szines nyomat volt, szép keretben. kiskoromban én gyönyörködtem benne. Mária a kis Jézussal egy kertben galambokat etetnek. az még a gyerekemnek is tetszett. ő is nagyon sajnálja, hogy nincs meg.
a két szentkép az utolsó öt napban ment el. aki bejött nézgelődni, mindenkinek mondtam, hogy ha kell, vigye ingyen, mert nem akarom a konténerbe dobni … talán ószeresek vitték el. remélem, nem tüzelte fel senki és megbecsülik valahol.
napok óta rágom magam ezen a blogon. most vettem erőt magamon, hogy megírom. de nem tudom folytatni a felsorolást. túl nagy a fájdalom a lelkemben.
sajnos nincs az a bolt, ahová bemennék és visszavásárolhatnám az emlékeimet.
érdekes, hogy nem a fotókat sajnálom, a fekete-fehér képekbe merevített idő pillanatait. hanem a tárgyakat, amik kézzelfoghatóak.