És még veled se
Listák
Az adatlapon. Az Izgat, a Nem izgat, de csinálhatjuk és a Kipróbálnám. Ezek látszanak az adatlapon.
Nyögdicsének csak az Izgat van. Mert nincs olyan, amit kipróbálnék, mert még nem csináltam – na ez most kurvára félreérthető, de mindegy … úgy hangzik, mintha már végigkúratta volna magát a fél BDSM-világgal … pedig egyáltalán nem így van … mindegy, mit gondolnak, ki nem szarja le … most Nyögdicse nem a választékos fogalmazást próbálgatja – , valamint olyan sincs, ami a nem izgat, de a te kedvedért, kisszivem, farkam – ami nincs – felvágva igyekszem, hogy örömet okozzak neked, megtenném.
Csak az van, ami izgatja. És adott esetben, egy arra alkalmassal. Persze azzal a fehér hollóval még nem találkozott, de ki tudja … soha ne mondd, hogy soha, épp ma olvasta a fészen. Talán igaz is, lamentált róla pár percet, de annyit nem, hogy tovább is ossza.
Szóval csak az van rajta, ami izgató és amit megtenne.
Nem is tudja, hogy miért kap olyan levelet, mint például ma, ahol kellően alázatos hangnemben – borsózik a háta az ilyentől … egy szub legyen tisztelettudó, de ne nyalizzon az elején, mert az taszítja Nyögdicsét, de nagyon … – azt írta, hogy „pisit és kakit” kérhetne-e. Vajon. Esetleg.
Hát nem.
Nyögdicsét nemcsak a hajbókolás taszítja. Hanem az emberi „végtermékkel” kapcsolatos dolgok is. Egy pasi még szubságában is férfi legyen, ne WC kagyló … A femdomnak is van egy egészséges mértéke … legalábbis Nyögdicse értékrendjében. I am sorry – mélázik Nyögdicse a dolgon. És nem bánná, ha látszódna egy olyan lista is, amiben az lenne:
„Sose kérj ilyet, mert undorít. És még veled se. Sőt … a fehér ruhás herceggel sem, még akkor sem, ha a fehér lován nyargalna értem, hogy a kastélyába hívjon.”
Egész jó ötlet volt ez a dominaság. Sokkal lazábban lehet hisztis picsaként viselkedni – kuncog magában Nyögdicse.