Döbbenetes mazochista hajlam lehet bennem, amit még eddig nem engedtem a felszinre törni, mert ellenkezhet – és biztos, hogy ellenkezik is – az eszem által diktáltakkal …

Adatlapokat néztem és egy nö fotói végignézésésnél szó szerint kiakadtam ….
Az elején, amikor látom az albumban az összes képet, az volt a szándékomban, hogy „na, ezt képtelen vagyok végignézni, mert annyira undorit és visszataszit” és nem sok kellett hozzá, hogy egy biró társamat kérjem meg, hogy nézze át a képeket, mert én képtelen vagyok rá …

Aztán eröt vettem magamon és végignéztem …
És a végén azt vettem magamon észre – nagy megdöbbenéssel – hogy taszitó hatása mellett mérhetetlenül fel is izgattak ezek a szadista képek. Mielött bárki félreértené, nem azért izgattak fel, mert hirtelen vágyam támadt a saját nememre!

Nem. Azért izgattak fel, mert a végén már elképzeltem – söt képzelni se kellett, mert a képek megállithatatlanul ömlöttek elém! – hogy én vagyok a nö helyében, velem tesz meg az Uram ilyen dolgokat. Olyanokat, amitöl rettegek és rettegnék is, de valami magam számára se érthetö – és még perverznek tartott – vágytól hajtva vágyok is ilyen kiszolgáltatott és megkinzott helyzetben lenni, minden félelmem és iszonyatom ellenére …..

Megint megdöbbentem magamon. …
Mint már sokszor az elmúlt másfél évben.
Mi jöhet még?????
Nem tudom.
És egyszerre rettegek és sóvárgok. A saját vágyaimtól félek.

…. mekkora változás …. no comment … ilyen az ember …
Ecce homo.

Az elején azt gondoltam, hogy „na, ez a nö se normális”…

Hát én az vagyok???????