Kéj és kin

Valaha kéjre vágytam.
Gyengéd, simogató kéjre.
Ma már kin is kell, hogy a kéj
tényleg kéj maradjon.
Mazochista énem felszinre igyekszik,
bár még küzd a kognitiv funkciók láncaival.
De gyözni fog, kétségem nincs már.
Szégyen van még bennem,
a nehezen vállalt „perverziók” miatt.
Még Elötted is szégyenlem magam, Szerelmem.
De sóvárgom a kint,
melyet adni tudsz,
és amellyel gyönyöröm az égig repited.
Vágyom uralmadnak nemcsak szellemi,
hanem fizikai erejét is.
És kegyetlenségedet.
Vágyom Töled a kinnal átszött kéjt,
kérlek, Uram, add meg.
Enélkül nem vagyok teljes.
A vágyva rettegett fájdalom
csapdájában élek.
Csak Te tudsz kimenteni.
Kéjjel átszött kinnal
földre tiporni
és Magadhoz emelni.
Csak akkor leszek ujra teljes.

(én)