formák
A formákról
A formákat pedig utolsó pillanatig be kell tartani. Étkezés közben, társalgás közben. Ágyban és asztalnál. S mikor mindegyre formátlanabbá válik az emberi együttélés: te maradj hűséges a köszönés, meghajlás, kézfogás, érzésnyilvánítás, véleményalkotás kialakult, végső és kristályos formáihoz. Egy korban, mikor mindenki azt követeli, hogy öltsél formaruhát, te járj csak következetesen zakóban, s este, ha éppen társaságba hívnak, ölts fekete ruhát. Nem a ruha, hanem a forma kedvéért.
A műveltséget nemcsak a könyvek mentik meg. A műveltségeket a köznapok apró reflexei mentik meg. Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza, nyugodtan és udvariasan, úgy, hogy megemeled kalapod.
Nem tehetsz mást.
(Márai Sándor)
A hétköznapok viselkedési formája – bár ez az idézet azon tartalmában meszze túlmutat szerintem – ad egy vázat, egy szimbolikus lécrendszert, amibe az ember még akkor is megpróbálhat belekapaszkodni, amikor már minden “szokványos” segitség kiesett a kezéből…
Néha “csak” ez marad.
Lehet, hogy ez konzervativizmusnak – és ráadásul értelmetlennek – tünhet mások szemében, de amikor az ember úgy érzi, hogy nincs más kapaszkodója a realitáshoz, mint ez (pl. a szokvány köszönések, sablonosnak tűnő udvariasság), akkor ezt a kapaszkodót kell megfognia, ha nem akarja teljesen elveszteni a józan eszét.
Szokott segiteni néha…. főleg ha az ember hisz is a formák erejében. Én hiszek. És nevezhetjük ezt akár diplomatikus viselkedésnek, akár más szemszögből megalkuvásnak is
Kicsit hasonlit ez az elképzelés számomra a matematikához. Ott is van a legtöbb feladat megoldására egy sablon, amit célszerű alkalmazni. Csak meg kell találni a komplex feladat mélyén AZT az alap-feladatot, amire a tanult sablont alkalmazni lehet. Valaha szerettem a matematikát.
A logikát meg még most is szeretem. Mert arra késztet, hogy használjam az eszem. Azaz gondolkozzak.
Én szeretek gondolkozni.