A XXVII. szonett – pedig még márciusban kerestem meg azt a verset! – utolsó sorai illenek rám:
„Koldus-szegény királyi gazdagon
részeg vagyok és mégis szomjazom.”

Pedig akkor még nem tudhattam. Csak virtuálisan ismertelek. Honnan éreztem meg mégis, hogy igy fogsz hatni rám? Gprs-szen keresztül senkit nem lehet megkivánni. Vagy mégis? Mert úgy tünik, hogy igen. Még csak egyszer beszéltünk a sexualitásról, csak egyszer szeretkeztünk „virtuálisan”, de másnap ezt a mailt küldted: (azóta is mentve van) „Nem tudom, hogy mit is irjak. Semmi se volt otthon, aludtunk. Kivánlak. Csók bárhová. Ui: majd összefutunk a chat-en.”
Hát igen, Drága. Már akkor se az ész volt az úr.

Szeretlek.

Ez a gyertya vagy számomra. Egy meleg, biztonságot és fényt adó láng az elmúlt sok év magányában és rideg hüvösében.