… Hangok az éjben …

Én nem vagyok más, mint egy egyszerü asszony.
Nem vagyok szép és nem vagyok csinos.
Fiatal meg már régen voltam …
Nem is tudom, mit tudok adni Neked, Uram …
Magamat tán, ha elfogadsz.
Az alázatot, mit Irántad érzek
A szerelmet, mely újra és újra
feléled szivemben.
A szeretetem, mely egyre mélyül.
A testem, hogy használj kedvedre,
tégy velem azt, mit csak kivánsz.
Mert nem én vagyok a fontos,
nem az én örömöm.
Egyedül a Tiéd az,
a Te gyönyöröd.
Más nem ….
Néha azt érzem, hogy
egy névtelen senki vagyok.
Névtelen, mert nevet
nem tudsz adni már nekem.
Megegyeztünk, tudom
és nem azért mondom ….
Elfogadlak úgy, ahogy vagy.
Örülük Neked, úgy, ahogy vagy.
Áldom a sorsot, hogy elém sodort
úgy, ahogy vagy.
Most is hallgatom az álmod.
Sose tudtam, hogy
álmot hallgatni is lehet.
Hát lehet …
a szerelmemét ….
a Te álmodat, Uram.
Biztos furcsa, hogy néha éjszakánként
nem Melletted fekszem.
De nekem ilyenkor varázsos a lelkem,
mert örizhetem az álmodat
és hallhatom …
Még sose volt ilyen nekem.
Voltak éjjelek, persze, álmatlanok, régen,
mert kimenekültem az ágyból,
mely már nem volt se nász,
se hitvesi ágy többé.
És azok az ágyak soha nem hivogattak.
Ahogy hallgatlak,
hivogat az ágy, a lélegzeted,
az álmod hangja …

Csak hivásodra vártam.
Megyek már, Uram.

(én)