A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Paulo Coelho

Szinte soha nem olvasom el az értesítő emailek tartalmát. Törlöm. Most valamiért mégis megnyitottam. És rákattintottam a linkre is. Ki tudja, hogy miért …

És olvasok valami a ködről, ami bennem van és ami elválasztja az illúziót a valóságtól és bizonytalanná teszi a lépteim … Aztán rájövök, hogy ezt nem rólam írták. De mégis olyan, mintha.
És nézegetek tovább azon az oldalon … és ezt olvasom:

„Másként látok, érzek, gondolkodom…és azt hiszem ez itt a lényeg. Energiákban látok, érzékelek mindent és ezek összefüggéseit látom megnyilvánulni az élet terében. Mindent amivel foglalkozom, amivel segítek annak aki kéri ezt, ez alapján teszem. Átfordítom az adott problémát, kérdést erre a nyelvezetre és így segítek.”

Én nem látom energiákban az életet.
De azt sem mondhatom, hogy nem abban látom.
„Tanulatlan” vagyok. Éppen csak sejtek dolgokat. Megdöbbenek, mikor ilyenbe botlok. Mások is vannak ilyenek? Akik sokkal előbb járnak, mint én?

„Kérdeztem, de nem kaptam választ kérdéseimre…
Meg akartam érteni, de nem értettem…
El akartam fogadni, de nem ment…
Felnőttem és magam kerestem, megértettem, elfogadtam.

Ma már tudom: A Mindenség egy darabja vagyok,
Isten egy szikrája vagyok,
Az energiák tánca vagyok,
Az idő különböző síkján, mindig más vagyok, más-más szerepekben.
Ami éppen szükséges, azt egy időre felveszem, majd leteszem…

Megtehetem, mert felébredtem és megértettem, hogy VAGYOK, AKI VAGYOK!
Mindig más és mégis mindig ugyanaz.”
(Váradi Andrea)

Az én érzéseimet mondja el, de nem én írtam …
Még nem vagyok ott, hogy így meg tudjam fogalmazni. Talán soha nem is leszek.
Még tévelygek egy határ szélén, valami tejszínű ködben.
És gondolkodom a továbblépésen. És félek. De tudom, hogy nem állhatok itt örökké a hátralévő életemben. Lépnem kell.