Hüllő
No, kész van. Végigolvastam az életem. Több, mint 3000 poszt. Öt és fél év termése. Benne van évtizedek emléke.
A legjobbat tettem, amit tehettem. Az olvasással. Mert rájöttem, hogy világéletemben ostoba liba voltam. Nem mondom, hogy most nem az vagyok. De most legalább tudok róla. És van az egésznek egy nagyon hasznos konzekvenciája.
Nem tudom, hogy van-e a jógában hüllő póz. Mert hulla póz az van. Ha nincs, akkor majd csinálok én a lelkemben.
A hüllő lét a túlélés leghasználhatóbb biztositéka. Mert már egy félig kesernyés, félig vidám mosolyra telik belőle.
Az ezredik poszt környékén még néha bőgtem. Visszafelé olvastam amúgy. A kétezredik körül meg már okádni tudtam volna magamtól. Hülye picsa. Végigbúslakodta az egész életét. Ahelyett, hogy röhögött volna. Kicsiben az ember tragédiája.
És most megkérdezhetem magamtól, hogy itt és most mi a legnagyobb bajom. Időváltozás jön és marhára fáj a térdem.
Ja, hogy csak ennyi? No, ezen tényleg nincs mit nyavalyogni -lol
Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene.
De trágyaféregül tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében,
S tudás nélkűl elfogyni életeddel. –
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes, önlábunkon állni.
És nem bánom, ha azt mondják, hogy egy cinikus állat vagyok.