napok óta az alteregóimról gondolkoztam. vajon feltámadnak még? fognak-e még írni?

nem kell félreérteni az alteregót. én nem nick-halmozó vagyok. soha nem is voltam.

az egyik kedvencem Balgaváry Malvínia. nem tartom valószínűnek, hogy őt már bármi megihleti. amit utópixiában ki lehetett karikírozni, azon mind túl van. és már nem egy újszülött, akinek minden vicc új.

és ott van persze az ezeréves Boszorkány. ír-e még valaha mesét? azt tudom, hogy régen sokan szerették. róla sem hiszem, hogy lesz még kedve. csak ül a mesebeli erdő közepén a kis kunyhójában, hárászkendő a fázós hátán. de már nincs kedve a Nagy Semmi túloldalára suttogni a békának. és hallgatni a suttogó választ. a Boszorkányt végleg nyugdíjaztam. megérdemli, hogy pihenjen. békát csókolgatni, hátha mégis királyfivá válik … teljesen értelmetlen.

maradok én, a Varnyu. aki akkor és olyan domináns, amikor és ahogy a kedve tartja. velem kell beérni.

***

– Mit csinálsz hétvégén?
– A talpaid alatt leszek.
– Jó válasz 🙂

– Tudnál belőlem gyengét csinálni?
– Csak úgy, ha a saját élvezeted miatt átmenetileg átadod nekem a főnökséget 🙂 Erőszakkal nem tudnám elvenni, de nem is akarnám. Mert annak nem lenne értéke számomra. Egy valóságosan gyenge emberen nem kunszt uralkodni …… abban nincs semmi élvezet.

*

A pixin minimum már ezerszer leirták, hogy gyenge emberből nem lesz jó szub.
Csak olyanból, aki erős.
Mert az tud mit adni és azt lehet becsülni.
A gyenge ember főhajtása semmit nem ér. Ha egy erős fejet hajt előttem, az viszont megtiszteltetés.

Erős ember vagyok. A partnerem sem lehet gyenge. Milyen hülyén nézne már az ki 🙂

https: //www.youtube.com/watch?v=UtVAF5764a8 😊

John Fogerty – My Toot Toot (The Concert At Royal Albert Hall)