Most biztos butának fogsz gondolni. Két napja mutattam neked azt a nagy kavicsot, amit kisgyerek koromban találtam. Az mindig úgy volt, hogy akárhol laktam, volt az ágyam mellett-fölött egy polc és azon volt. Soha nem féltem, hogy rám esik. Amikor megmutattam neked, az asztalra tettem Azóta azt érzem, hogy valami rend megbolydult. Olvasgattam már a feng shuiról, de nem nagyon hiszek én abban. De az biztos, hogy annak a kőnek lehet valami „erőtere”, amiben nekem néha benne kell lenni. Most visszatettem a polcra … Az a kő „tud” valamit. Nem véletlen, hogy azt hoztam ki megmutatni neked.

Öt éves lehettem, mikor találtam. Nagy. Kissé nagyobb, mint egy marokkő. Amúgy csak egy nagyra nőtt kavics. Tele van szürke és barna csíkokkal. Rengeteg réteg, ami sorban lerakódott valaha a földben … Vajon hány ezer, tízezer, millió éves lehet? Mindig az jelképezte nekem a végtelent. Térben és időben. Legalábbis a mi életünkhöz képest …

Ha lenne egy zen kertem, az az egy kavics lenne benne. A kis gereblyével csinálnék köré szép mintákat. Harmónia. De nem jó ötlet, most rájöttem. Mert azt a kavicsot nem lehet hurcolászni. Annak ott kell lennie azon a polcon. Érdekes.