hogy én milyen fafejű voltam régen. szörnyű.

amikor szub voltam szerettem a verbális alázást. persze nem mindent, de a szerencse olyan partnereket adott mellém, akik tudták ezt kezelni. és már a szavaikkal is élvezetet adtak.
tehát az alázás egyik oldalát értettem.

aztán jóval később találkoztam egy pasival, akinek az volt a vágya, hogy verbálisan alázzam. nem is igazán tudtam megtenni. mert volt bennem egy gát. én ezt az embert kedvelem, miért aláznám meg?

hát azért, te hülye Varnyu, mert ő is azt szereti, mint régen te!

de hát a férfiakat mindig magam fölött állónak gondoltam. egy férfinak nem lehet igénye ilyenre. mert a férfi az férfi.

elcseszett álfeminista voltál, Varnyu. a férfi az egy Ember. és nekik is lehet ilyen igényük. és lényegtelen, hogy mitől alakult ki bennük. a lényeg az, hogy ha már megpróbálod szubodként kezelni, akkor add meg neki, amire vágyik. de ne kínnal-keservvel, hanem úgy, hogy te is örülsz, hogy megtetted/hogy megteheted. mert látod az arcán a szinte földöntúli örömet, látod a csillogó szemét, amit a becsmérlő szavaid okoznak. és ha ez nem lenne elég, akkor látod a farkát, ami a szavaidra spontán kezd merevedni. úgyhogy ne fintorogj, hanem örülj, hogy megteheted.

attól a szubtól te is ajándékot kapsz ezzel. élj vele és élvezd.