Miért kell néha a fájdalom?
A csuda se tudja ….

Erröl beszélgettem ma egy kedves emberrel. Azt hiszem, hogy ö megértette, amit én nem. És azt mondta, hogy szerinte azért provokálom ki néha a szex közben az agresszivitást, mert meg akarja a lelkem tapasztalni, hogy az Uram le tud gyözni, fölém tud kerülni. Meg kell néha tapasztaljam az erejét. És azért szokott ez bennem ismétlödni, mert ujra és ujra érezni akarom, hogy erösebb nálam, le tud gyözni, uralmába hajt és a kezdeti szitkozódásom, fenyegetözésem után is meg tudja nekem mutatni, hogy TUD könyörgésre, rimánkodásra kényszeriteni.

Lehet ebben valami. Mert ha abbahagyná, amit tesz velem, amikor még csak fenyegetözök, nagyon csalódott lennék 🙂

Imádom, amikor legyöz. Pedig néha igencsak tud fájni, amit csinál. És nem olyan Dom Ö, akinek pálca kell, vagy akármi. És kötél se. Elég a saját fizikai ereje, amivel korlátozza a menekülésem. Söt, a végén már az sem kell. Elég a szellemi, mentális ereje, hogy ne tudjak, ne merjek mozdulni …

És bár néha nagyon fáj, de olyan jó érezni az erejét, a hatalmát felettem. Mert ezzel a hatalommal és erövel azt éri el bennem, hogy tökéletes biztonságban érzem magam Mellette.

És néha olyan jó félni, hogy még milyen fájdalmas csibészséget fog kitalálni, ha megint ilyen „rossz” leszek. (A rossz-on értendö minden aljas piszkálódásom, kötözködésem).

Pedig amikor fáj, és fáj és mégjobban fáj, annyira, hogy ugyérzem, ezt már nem lehet kibirni, akkor teljesen tiszta szivemböl szoktam sirva könyörögni, hogy
„bocsáss meg Uram, nem leszek rossz többet”.

Milyen furi is néha az ember 🙂