Olvastam most egy BDSM történetet egy portálon. A használtatásról volt benne szó.
Maga a leirás szép és izléses. A sub önvallomása – amiröl az egész szól – megható. A fogalmazás korrekt, söt irodalmi.

Mégis valami igen rossz érzés maradt bennem utána …

Elképzeltem, hogy engem valaki, akit szeretek, odaadna más férfiaknak, hogy kedvüket töltsék velem. Valaha fantáziáltam ilyenekröl, amikor még a BDSM betüszót nem is hallottam sosem. Söt, erotikus fantáziámban nagyon sok szerepet kapott. De azokban a játékokban én magamat adtam oda. Arc nélkül, név nélkül, férfiak kénye-kedvének kiszolgáltatva, és eszement módon felizgulva ezektöl a fantáziálásoktól.

Önmagam, magamat. Ez benne a lényeg. Saját választásom volt. Nem másé.

Mert igy már számomra nem elfogadható. Igy erkölcstelen. Mármár súrolja az agyament prostitúció határát, ahol a nö csak egy tárgy, akinek minden nyilása tömhetö, használható, a nö meg bárhogy alázható. Bárkinek. Mert haszna csak annak van belöle, aki ezt a minden tartását vesztett báb-nöt a kiéhezett ösállat-férfiak elé dobja. Talán még pénzt is kap érte – pusztán csak a játék kedvéért. Nem olyan összeget, ami egy valódi prostituáltat a szolgáltatás ellenértékeként megilletne. Még annyit sem talán. Mert talán még annyit sem ér …..

És aztán lehet a domot, az icipici betüs domot az egekig magasztalni ….. hogy mily jó még igy is szolgálni öt.

Hát aki igy, ilyen vakon, süketen, némán hajlandó szolgálni egy erkölcstelen senkiházit, szolgálja. Ha csak ennyire tartja magát, legyen boldog az odavetett konc morzsáitól. Hajoljon utána elötte földig. És még meg is köszönheti. Söt …. büszke is lehet rá.

Én nem lennék. Biztos az én toleranciámmal van baj… de nekem ezt már nem venné be a gyomrom. Az a férfi, akinek odaadtam magam, igen, ö használhat. Már szinte teljesen úgy, ahogy kedve tartja. De ebbe nem tartozik bele, hogy más férfiak értéktelen kurvájává alacsonyitson le.

Mert ebben a kapcsolatban CSAK neki, és nem a fél világnak adtam magam.

Ha másnak akarom, akkor azt majd megteszem én, saját döntésem okán.

És ha ez a férfi nem értékeli esetleg a hüségemet – igen, a klasszikus értelemben vett hüségemet – akkor gyorsan mehet a francba. És kereshet magának más bolondot. Mert én már ilyenben játszópajtás nem vagyok. A BDSM nem arról kell, hogy szóljon, hogy rosszul értelmezett szolgalelküségböl mélyen az általános erkölcsi normák alá bukjunk. Az a férfi, aki ilyet kiván, elvár, söt, akárcsak elfogad egy nötöl, az nem dom, de még stricinek sem nevezném … Mert még a legócskább strici is tudja a kurvája értékét és nem leértékeli, hanem igyekszik mindig többet kapni érte ….

Kedves akaratnélküli sub-bábok, csináljátok. És akár kövezzetek meg, hogy én nem vagyok sem elég alázatos, sem elég engedelmes. Hát az ilyenekhez már nem, az szentigaz.

Ember vagyok, aztán nö, aztán sub. És bár szeretem a sub létet, azért emberi értékeimhez ragaszkodom 🙂
Minden más csak ezek után következhet 🙂

És az erkölcsi normáimhoz az is hozzátartozik, hogy nem választok olyan férfit, aki ilyen erkölcstelenséget várna el tölem a begözölt agyú, félreértelmezett ál-odaadás nevében!