„Jön, megy, mint a távirat.”

Tudtam, hogy valami ki fog kicsit borítani blogvakargatás közben.
Tegnap este meg is történt. Mert újraéltem azt a kb. két hónapos fájdalmat, reménnyel ötvözött reménytelenséget, amikor eltűnt a Kölyök kinn Hollandiában. Újraolvasva megállapitom, hogy akkor nem teljesen voltam százas. A normális és teljesen abnormális világ határán imbolyogtam, még jó, hogy nem kattantam be teljesen. Mert volt rá esélyem.

Látom a posztok címeit a listán, nemsoká meglesz. Na onnantól már könyebb lesz érzelmileg. Majdcsak a végére érek egyszer.

Közben pihenésül kitaláltam, hogy újra kéne csinálni a kártyás cuccot is. Mert volt benne munka, nem is kevés. Minimum négy-öt hónap. Pedig az csak egy HTML weboldal. Nagyon sok információval.
Kerestem a mentést, hátha … De nincs a gépen. A legutóbbi telepités elvitte a raktáramat.
Utolsó esély a pendrájv. Hoppá. Van rajta a egy tömöritett file. Olyan cimmel. DE mi van, ha csak az, amit a Csiga csinált nekem, hogy menjen a random. Nem az, szerencsére. De az is benne van, neve: Maminak. Vajon mi lehet vele? Rá kéne már irni. Másért is. Mert nem tudok belépni a nagy kékségbe. A nickem megvan, de a jelszót nem fogadja el.

Visszatérve a kártyás cuccra … Kicsomagoltam és megnéztem, hogy működik-e. Igen, de nem a rand.php. Kurva élet.
Aztán megszállt valami és eszembe jutott, hogy az a gépen sose ment, mert nincs feltelepitve a php.

Más lesz a dizájn, de a struktúra ugyanaz. Az az ezer éve idejét múlta iframe-es szerkezet. Amiben legalább megtanultam a targeteket használni. Hogy mi hol nyiljon meg.

Táviratilag akartam irni. De ahhoz én kicsit sokat tudok ugatni. Evvan.