Már a nyekknél járok. Az is valami. De pihenni kell.

Éppen főzök. Este fél tíz van. Nem olyan különleges ez nálam. Elvileg. Gyakorlatilag az elmúlt egy év és három hónapban érdemben nem főztem, mert a leveskocka felforralása vízben, vagy a göndörtésztás leves három perce nem jelent igazi főzést.

A mindennapi mosogatás nem jelent már egy idő után kihivást.

Nem élhetek haszon nélkül. Múlt héten kezdtem a főzést, kétszer csináltam piritott grizt, mivel Zsuzsika szerencsére megtalálta a maradék fél zacskóval. Még jó, hogy ennyi idő alatt nem lett molyos. Mert én már régen az voltam. Hétvégén acukibabból főztem levest, füstölt porccal. Az a porc a mélyhűtő relikviái közé tartozott. Finom lett. Tegnap birsalma szószt csináltam. Még életemben nem sikerült ilyen jól.

Most paprikás krumpli fő. Némi kolbásszal, meg erős paprikával.

Közben filmet nézek. Passengers. Talán utazók a magyar cime. Már láttam, de ez nagyon jó. Vajon halálra lehet-e valakit itélni azért, hogy az ember, aki túl korán ébredt fel és soha nem jut el a vágyott bolygóra, ne legyen élete végéig tökéletesen magányos? Gépek között. Vajon életre lehet-e itélni egy másik embert emiatt? Olyan életre, amiről tudni kell, hogy soha nem érik már el élve az úticélt. Leélik az életüket az űrhajóban, mielőtt megérkeznének és a rendszer felköltené a többi sok ezer utast.

Az ember társas lény. Szerintem megbocsájtható a dolog.

Nincs társam. Egyedül vagyok. Nem vagyok magányos. És nem élek egy űrhajóban.
Hogy mit akartam ezzel a négy rövid mondattal kifejezni? Nem tudom. Csak úgy jöttek, én meg leirtam őket.