Több, mint testőr
Olvastam a hirt arról a bannerről. Na mondom magamnak, megnézem már, milyen is az.
Persze … ahogy én gondoltam. De Iván (Kaspersky Internet Security 2011) – én már csak Ivánnak hivom, mint ahogy a mosogépet meg Lujzikának – azt gondolta, hogy engem bizony ettől meg kell védenie és letiltotta a megjelenését kapásból. Mert kéretlen reklámnak minősitette még a jpg-t is. Mert egy banners nevű könyvtárba van itt töltve. Az ilyen szavak: banners, ads és társai pedig vörös posztók az ő vigyázó szemeiben -mosoly
Igy meg kellett keresni a Beállitásokban a mai jelentéseket, abban is ezt a jpg-t és rá kellett nyomni, hogy engedélyezem a megjelenését. Nem mondom, hogy örömmel engedelmeskedett, mert pislantott előtte párat fenn a jobb sarokban az asztalon azzal a szép zöld szemével a monstre méretű gadgetben, de aztán lemondóan sóhajtva engedélyezte. Épp csak azt nem mondta: „Csinálj, amit akarsz … -von ” -lol
Szeretem Ivánt. Igaz, hogy kissé emlékeztet a működése a régi viccre – Honnan lehet tudni, hogy az oroszok egy lehallgatókészüléket tettek a szobába? Bekerült egy újabb szekrény. – , mert amikor teljes rendszervizsgálatot tart, akkor bizony kissé lassul az élet nálam. Viszont az is igaz, hogy minden beállitásában én nyomtam fel a virtuális potmétereket a legmagasabbra.
Több, mint testőr.
Most már csak azt nem értem, ilyen combos védelem mellett hogy vagyok képes évek óta akár havonta összeomlasztani a rendszert …. -atyam
Kedves barátom erre azt mondta múltkor:
– Mert nőőőőőőő vagy. -xd -xd -xd
Lehet valami igazsága -vihog Szeretek veszélyes életet élni és az Operát használom. Bár én már évek óta ilyenkor újra is tudom rakni a rendszert.