Egy példa értékü ember …
Van egy idös ember a szomszéd házban. Csak onnan ismerem, hogy az erkélyünk a másik ház kapujára néz és mindketten cigarettázunk. Egyikünk sem a lakásban.
Én kiülök az erkélyre, ö lejön a ház elé. Ilyenkor szoktunk pár szót váltani. Mivel nem ismerjük egymást, a téma legtöbbször az idöjárás. Körülbelül 70 év körül van. Valaha tán boxoló volt. Aztán pár éve kapott egy agyvérzést, teljesen lebénult a fél oldala. A keze egyáltalán nem mozog. A lába is csak annyira, hogy épp egy kicsit tudja húzni a jobban müködö lába után.
Bottal jár. És a második emeleten lakik, egy régi, három emeletes házban, ahol lift az nincs … Napközben sokszor lebotorkál a ház elé cigizni …
Sokszor elnéztem … Mert nemcsak cigizni járt le, hanem a botjával és a béna féloldalával elment rendszeresen a boltba is … Mérhetetlenül tisztelem. Mindenkinek leckét adhatna túlélésböl, élni akarásból.
Az összel sokszor eszembe jutott.
Mert egy este, amikor kinn ültem, jött egy szirénázó mentö … Rossz érzésem volt. Kinn maradtam. Láttam, amikor a mentösök egy hordágyfélén visznek ki valakit a mentöhöz. Sötét volt, nem láttam jól. De valamiért úgy sejtettem, hogy érte jöttek.
Másnap kiderült, hogy igazam volt. Aznap már másodszor került kórházba. És másodszorra már benn is tartották … Ez még valamikor októberben volt. Egyszer kérdeztem a szintén abban a házban lakó idösebb nénit, hogy mit tud Gyuláról. Mert csak a keresztnevét tudom. Elmondta, hogy volt benn nála látogatni, nagyon gyenge, talán át fog kerülni az ápolási (értsd elfekvö) osztályra …
Heteken keresztül minden ciginél eszembe jutott, amit az erkélyen szivtam el. De ilyen az ember, az emlékek halványodnak … Lassan már nem tünt fel a hiánya …
Ma este kimentem cigizni. És egyszercsak láttam – a szemben lévö kivilágitott lépcsöházban -, hogy araszol le bottal a lépcsön, kilép az ajtón és cigire gyújt.
Nem ismerem. Csak pár semmitmondó szót szoktunk váltani az idöröl. Most is ez történt. De ahogy ott ültem a hidegben, valami melegség támadt a szivem körül. És nem tudtam vissztartani a könnyeimet.
Hirtelen valami a helyére került a világban.
Bejöttem és szóltam a Gyereknek, mert tudtam, hogy kedveli és tiszteli az öreget.
– Gyula bátyád kinn cigizik a ház elött!
– Most???
– Igen.
Meg sem lepődtem, hogy csak úgy, egy szál göncben rohant ki, hogy köszönjön neki …