Irj egy posztot …
Én éjjel nyíg … soros nyűgjeit nyígja. „Panasznapot” (éjjelt) tart. -mosoly
Érkezik is a megértő, empatikuss válasz a messze távolból.
– Irj egy posztot Liba vagyok címmel.
Juhéjj … Miami, Miami jelentkezz -vihog
Posztom műkritikája:
1. kép: – Mi van, itt a csaj valami bambuszhoz van kötve? Olyan, mint egy csirke, amit visznek sütni.
2. kép: – Itt meg a pasi potméternek nézi a csaj mellbimbóját …
3: kép: – Erre nem is mondok semmit … ez úgy néz ki, mintha ott felejtették volna a száritón. A szája … na az jó. Az épp jó helyzetben van.
A többit már nem tudom reprodukálni. Mert mikrofonba mennek. Felolvasást tart nekem a blogomból. Hallani, hogy közben cigaretta lóg a szájában. Én meg közben annyira röhögök, hogy már nem találom a megfelelő billentyűket. -vihog
– Mit csinálsz? Alszol?
– Nem. Röhögök.
– Min?
– Rajtad. Ahogy kommentálod -hahota
Istenem, de kár, hogy nincs egy magnó a kezem ügyében. Mert most is olvas hangosan és kommentál. Nem tudja, hogy irok közben -lol Látszik, hogy hiányzott már neki a magyar szó (főleg a sajátja -vihog ), mert már a két héttel ezelőtti saját posztjaimból tart nekem msn-en felolvasást -lol Most jár annál, amit dicsérő, de óvatos szavakkal róla irtam. Az önmagával való megelégedettség még ilyen messziről is átsüt a hangjából.
Megérte fennmaradni -mosoly
– Mit csinálsz? Alszol?
– Nem. Irok.
– Mit irsz? -atyam
– Te olvasol, én irok. -lol
Hajnal 3. Itt. Este 9. Ott. Úgy saccolom, hogy mielőtt még az asztalra borulva rohamszerűen elaludnék, van egy félórája. Aztán fájront. Jó a memóriám és viszonylag gyorsan irok. Kár, hogy többet nem lehet rögziteni. Mert a legtöbb megjegyzése a képeket illetően nem tűrné a virtuális nyomdafestéket -fet
– Kiolvasgattam magam. Most már nincs érdekes … – Nyűgös hangocska.
Na, akkor publikus enter. Hadd olvassa -mosoly
– Te csak ne forgasd ki az én kiforditott szavaimat … igen, hiányzott már a magyar beszéd.
Úristen … nem gondoltam, hogy ennyire hiányzott neki. Mert most már mások blogját is felolvassa -jaj Hogy miért gondolja magáról, hogy még mindig vaskosan diszlexiás, azt nem tudom. Mert szinte teljesen folyékonyan olvas. És minden mondatot értően. Na ezt is tudom már -mosoly